A népszerű színésszel a miskolci Művészetek Házában beszélgettem, ahová az Ő + Ő című előadás szereplőjeként érkezett.
Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?
Szabó Győző: Gyerekkoromban – azt tudni kell, hogy édesapám testvére, Tibor bátyám Felsőzsolcán lakik, – nagy ünnepi pillanat volt, amikor évente egyszer-kétszer eljöttünk a tapolcai Barlangfürdőbe. Azóta is voltam többször, mert a menyasszonyom, a kisfiam édesanyja, Rezes Judit erőteljesen kötődik Miskolchoz. Járok ide, és voltunk a színházban is vendégjátékon. Már nem emlékszem pontosan, hogy melyik darabbal, de játszottunk már itt.
– A ma esti produkciót a Valentin-naphoz vagy a házasság hetéhez kötődően hoztátok el Miskolcra?
– Inkább a házasság hetéhez, mert ez a darab egy válás történetét meséli el. Meg én a Valentin-napot nem is nagyon szeretem.
– Akartam kérdezni: mi a véleményed róla?
– Semmi. Teljesen közömbös. Nagyon tisztelem a hölgyeket, de ez a Valentin-nap egy áthozott, tipikusan amerikai valami. Olyan, mint a Halloween, azt se kedvelem. Szerintem nem kell, hogy ennek külön napja legyen.
– Nem szoktál a kedvesednek virágot venni?
– Lehet, hogy virágot kap majd, de neki se fog tetszeni, hogy virágot kap tőlem Valentin-napon.
– Miért vagy ilyen morcos?
– Nehogy azt hidd, hogy az vagyok.
– Hozzád a humor nagyon kötődik a filmjeid és a „Beugró” improvizációs műsor kapcsán. Az ember azt gondolná, hogy mindig vidám vagy…
– Általában az vagyok, csak nem mindig. Lehetnek napi gondjaim, lehetek fáradt, mint például most. Egész nap dolgoztam, lejöttünk kocsival úgy, hogy én vezetek; este előadás, utána megyünk vissza.
– Hangulatember vagy egyébként?
– Nem vagyok hangulatember.
– Akkor csak a fáradtság, amit látok rajtad?
– Az lehet.
– Hogyan kerültél a színházhoz? Eredetileg reklámgrafikus vagy…
– Igen, az. Véletlenül kerültem a színpadra. Most nincs időm elmesélni, de hatszázötven helyen lenyilatkoztam már. Akit érdekel, megtalálja több interjúmban.
– Filmezni vagy színházban játszani érdekesebb?
– Mind a kettő izgalmas dolog, de nem lehet különbséget tenni. Egyik jobb, mint a másik. Sajnos film nincs annyi, hogy döntéskényszerbe hozzon: a filmet válasszam vagy a színházat? Most forgattam kettőt, és már hatvanvalahány film készült velem, de legalább annyi, vagy még sokkal több színházi darabban szerepeltem.
– Színpadon hol láthat a közönség?
– A Thália Színházban vagyok tag, ott az Alul semmi című, nagy sikerű Beaufoy-film színpadi adaptációjának vagyok a főszereplője. Játszom még a Katona József Színházban, a Játékszínben, meg a Centrál Színházban Stohl Andrással, a Jó zsaru – Rossz zsaru című produkcióban.
– Rendezni nem szeretnél?
– Nem. Nincsenek ilyen ambícióm.
– Film készül mostanában?
– A Valami Amerika 3-nak vannak az előkészületei. Valószínűleg jövő nyáron leforgatjuk, és 2018 körül kerül a mozikba az új rész.
– Úgy tudom, nyitottál egy japán éttermet…
– Nem japán. Azért, mert rizsalapú ételeket készítünk, nem azt jelenti, hogy japán. Ilyen alapon a bácskai rizses hús is japán.
– Az is van benne?
– Nincsen. Ázsiai fúziósnak mondanám inkább, teljesen saját fejlesztésű kajákkal. Semmi köze nincs Japánhoz, csak a rizs.
– Honnan jött az étteremnyitás ötlete?
– Egy baráti vacsora alkalmából találtam ki ezt a kaját, és annyira tetszett a többieknek, hogy kérték, mindig csináljak ilyeneket. Ez egy sokszínű, a végtelenségig variálható étel. Lefőzőm a Sushi rizst, és a rizskockára azt teszek, amit éppen akarok. Lehet, hogy kéksajtot kesudióval, chili karikával és sütőtököt a két oldalára, vagy lazacot, gomolyasajtot stb. Nagyon sokféle variátum van; csinálom kölesből, hajdinából, puliszkából, juhtúróból, szarvaskolbászból.
A Playboy idén is keresi az év pasiját, és kaptál jelölést.
– Igen, fenegyerek kategóriában. Jól esik a jelölés persze, de nem nagyon dobok hátast, ha kapok valamilyen díjat.
– Könyvírás? Tudom, hogy írtál egy nagyon őszinte hangú könyvet a drogos éveidről. Beszélhetünk róla?
– Hatalmas vállalkozás volt olyan értelemben, hogy őszintén leírni mindent. Készül már egy másik is: az új könyvem a csajokról fog szólni.
– Pedig te nem vagy nagy csajozó, nincsenek botrányos nőügyeid…
– Nem vagyok nagy csajozó, de amíg nem jött a gyerek, meg nem kezdtem mélyebb kapcsolatot, azért én is benne voltam mindenben. Meg ez olyan könyv lesz, hogy nem tudni: igaz vagy nem. Azt majd mindenki döntse el magában!
– Írni miért kezdtél el? Mit ad neked az írás?
– Szeretek írni. Az első egy utazós könyv volt, a második szólt a narkóról. Most lesz egy kis időm, nekiülök majd számítógéppel és ami eszembe jut, mindent leírok. Meg nemcsak én, hanem a kiadó is szeretné, ha új könyv születne. A Toxikoma bestseller lett, harmincezer példányban sikerült eladni, és ha írnék még egyet, az lendítene az előzőn is.
– Külsőleg nagyon kemény csávónak nézel ki, de nyilatkoztad, hogy könnyen meghatódsz. Ezek szerint ez a marcona külső érzékenységgel párosul?
– Persze. Nem mindenki olyan, ahogy kinéz. Mondtad, hogy morcos vagyok. Csak fáradt. Én ilyen értelemben egyszerű vidéki gyerek vagyok; olyan helyről jöttem, ahol az emberek még emberek. Nincs az az elpuhulás, elhidegülés. Én illemet, jó modort, meg mindent tanultam…
– Akkor végképp nem értem: egy ilyen sokoldalú ember miért kezdett el drogozni?
– Hát, erre nem tudok egy mondatban válaszolni.
– Engem főként a kezdete és a vége érdekel.
– El kell olvasni a könyvet, tényleg nem tudok röviden válaszolni.
– Kérted a szüleidet, hogy ne olvassák el. Meg bírták állni?
– Nem tudom, fogalmam sincs. Szerintem olvasták, de nem beszéltünk erről azóta se. Ez minden a múlt, ezt hagyjuk szerintem.
– Visszatérve a mai előadáshoz: az Ő + Ő darabot hogyan fogadta a közönség?
– Nagyon szeretik. Mindenki kicsit magára ismerhet benne, mert pontosan olyan párkapcsolati helyzeteket állít elénk humoros formában, ami mindannyiunk életében megtörténhet. Eredetileg Csernus Imre is benne van, időnként megállítja az előadást és interaktív módon elemezget. Sajnos ma este nem ért rá (tudom, hogy tegnap Miskolcon volt); ez a darab önmagában is remek, de vele még jobb. Budapesten többször fogjuk játszani, az Átrium Színházban meg lehet nézni.
(Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán)
