
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház
Évadot zárt a Vígszínház. A teátrum négy játszóhelyén a 2025/26-os évad 641 előadására mintegy 340 ezer néző váltott jegyet.

Évadot zárt a Vígszínház. A teátrum négy játszóhelyén a 2025/26-os évad 641 előadására mintegy 340 ezer néző váltott jegyet.

Magas látogatottságot ért el a Játékszín: az évad végére közel 148 ezer fizető néző látta előadásait Budapesten és országszerte.

A június 19-28. között tartandó Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon láthatja a közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok szél című produkcióját.

Sikeres évadot zárt a Vörösmarty Színház, az idei szezonban 420 előadást tartottak. Dolhai Attila értékelte az évadot, és ismertette a jövőbeli terveket.

Szentendere főterén láthatja a közönség az Erkel Színház fergeteges zenés komédiáját, az Anconai szerelmeseket Cseke Péter rendezésében.

Az első Országos Musical Színjátszó Találkozó keretében zajló verseny egyik díjazottja Ember Márk Lakógyűlés, a musical című előadásában kapott szerepet.

Értékteremtő és közösségerősítő szándékkal együttműkődési szerződést kötött a beregszászi és az egri színház.

Érkezik az Erkel360, amelyben a nézők aktív részesei lesznek az előadásoknak. Az új sorozat első produkciója a Lakógyűlés, a musical lesz, Ember Márk rendezésében.

Az elismerést elnyert művészek lábnyomát szeptember 19-én délelőtt az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán avatják fel.

78 éves lett a népszerű színművész-parodista, akinek eredetileg nem ez volt a szakmája.

Felfüggesztették Eszenyi Enikő új rendezését a debreceni színházban, a Primadonnák című produkció sorsáról június végéig döntenek.

A népszerű színész, Scherer Péter halálhíre mindenkit megdöbbentett. Rajongói, barátai, kollégái virrasztást tartanak.