Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Iszlámábádban is bemutatkozott a magyar sportinnováció, a Teqball

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a pakisztáni kormány több tagja, helyi üzletemberek, és Pakisztán külképviseleteinek vezetői is.

Az Európai Unió Képviselete által immáron harmadik alkalommal megszervezett EUROVILLAGE elnevezésű rendezvényén a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztálya, Magyarország iszlámábádi nagykövetsége, valamint a Teqball képviselőivel komoly érdeklődéssel kísért bemutatót tartottak.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a pakisztáni kormány több tagja, helyi üzletemberek, és Pakisztán külképviseleteinek vezetői is. A rendezvényen használt két asztalt a minisztérium a Teqball Szövetséggel közösen adományként ajánlotta fel egy helyi, drogfüggő fiatalok rehabiltációjával foglalkozó alapítványnak, valamint a frissen megalakult pakisztáni Teqball szövetségnek.

Imran Khan pakisztáni miniszterelnök, egykori krikett világbajnok tavalyi kormányalakításával felértékelődött az országban a sport és a sportdiplomácia szerepe. Ennek jegyében Iglói-Nagy István, a minisztérium Sportdiplomáciai Főosztályának vezetője látogatása során magas rangú pakisztáni kormánytisztviselőkkel folytatott kétoldalú megbeszéléseket.

A pakisztáni vezetők elismeréssel adóztak a magyar sportsikereknek, követendőnek tartják a kormány sport-stratégiáját és nyitottak voltak az együttműködés lehetőségeinek a kidolgozására.

(KKM)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek