Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A kormány hangszercsereprogramot indít keresztény könnyűzenei együtteseknek

A fiatalok az idén az egyházi vezetőkön keresztül, jövőre pedig nyilvános pályázatokon igényelhetnek támogatást hangszereik cseréihez.

A kormány hangszercserét támogató program indításával segíti a keresztény könnyűzenei együttesekben játszó fiatalokat – jelentette be a kultúráért felelős államtitkár vasárnap az Újlipótvárosi Szent Margit plébániatemplomban.

Fekete Péter a DÚR – Dicsőség az Úrnak, avagy Dalolj az Úrnak elnevezésű katolikus gitáros énekeskönyvet bemutató gitáros ifjúsági szentmise liturgiáját követően elmondott beszédében úgy fogalmazott, a kölcsönkért, lehangolódott gitárok kora lejárt: a fiatalok az idén az egyházi vezetőkön keresztül, jövőre pedig nyilvános pályázatokon igényelhetnek támogatást hangszereik cseréihez.

Az államtitkár hangsúlyozta, aki egy tárgyból, hangszerből hangot tud előcsalogatni, az életre kelti azt, és kulcsot talál más emberek lelkéhez.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, nagy öröm számára, hogy mostanra a gitáros misék, énekek is bekerültek a gregoriánok, népénekek mellé, és azokat a Kárpát-medencében mindenhol nagy szeretettel éneklik. Megjegyezte továbbá, a kabinet az elmúlt években sok támogatást biztosított a templomi orgonák felújításához, most pedig más hangszerek beszerzését is segíti.
A gitáros énekeskönyvet bemutató szentmisét Monostori László esperes, plébániai kormányzó celebrálta és azon Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke is részt vett katolikus, református, baptista és pünkösdi keresztény fiatalok mellett.

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek