Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Tavasszal kezdődik a debreceni BMW-gyár építése

Debrecen elsősorban kiváló infrastruktúrája, kiforrott logisztikai kapcsolatai és a beszállítói hálózatba való optimális integrálhatósága miatt előnyös helyszín.

Tavasszal kezdődik a BMW gyárának építése Debrecenben – közölte a cég az MTI-vel kedden.

A gyár építkezést előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak, Debrecen önkormányzata a városrész északnyugati külterületén található ipari terület előkészítési munkálatait végzi – írták. Azt is közölték, hogy a BMW csoport debreceni karrierfejlesztő csapata a következő hetekben toborzási kampányt indít, amelyet 2020-ban Hajdú-Bihar megye egész területére kiterjesztenek.

Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben tökéletes választásnak nevezte Debrecent.

Emlékeztettek, 2018 végén kezdődtek meg a gyár földterületi előkészületei: a munkagépek több mint 1,7 millió köbméter földet termeltek ki és forgattak vissza, a mérnökök pedig mintegy 1350 méter hosszú, földalatti csőhálózatot fektettek le, és hozzávetőlegesen 11ezer méternyi esővíz-elvezető árkot alakítottak ki. Naponta körülbelül 200 teherautó és kamion fordul meg a területen. A tervek szerint haladnak a környék közúti és egyéb infrastruktúra-fejlesztési előkészületei, valamint az építkezést előkészítő munkafolyamatok az ipari park területén – írták.

A BMW Manufacturing Hungary Kft. már 2019 végén felállítja az építkezési munkálatokhoz szükséges berendezéseket a leendő üzem területén; az építkezés a cölöpök beágyazásával és a szerkezeti alapok kiöntésével veszi kezdetét jövő tavasszal – írták.

A BMW Group szeptember 24-én írta alá az ipari terület adásvételi szerződését.

Debrecen elsősorban kiváló infrastruktúrája, kiforrott logisztikai kapcsolatai és a beszállítói hálózatba való optimális integrálhatósága miatt előnyös helyszín, a térség magasan képzett munkaerőpiaca pedig újabb kulcsfontosságú tényező. A BMW Group jövőbeni gyáregységének munkatársain felül, a beszállítói hálózat képviselői és a közvetlen szolgáltatók is számtalan munkalehetőséget kínálnak majd az északkelet-magyarországi régióban – jegyezték meg.

Tavaly a BMW Group több mint 2 millió 490 ezer autót és több mint 165 ezer motorkerékpárt értékesített világszerte. A vállalat 97,480 milliárd euró bevételt és 9,815 milliárd euró nyereséget termelt a 2018-as pénzügyi évben. A 2018. decemberi állapot szerint a BMW Group világszerte 134 682 embert foglalkoztat.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek