Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A Logiscool 3,5 millió eurót kapott

Az Euroventures a közép- és kelet-európai régióban működő kockázati tőke alapkezelő, forrásait innovatív és gyorsan növekvő vállalkozásaiba helyezi ki.

A Logiscool programozó iskola 3,5 millió euró – azaz mintegy 1,2 milliárd forint – befektetést kapott, a fő befektető az Euroventures kockázati tőkealap-kezelő – közölték a felek hétfőn az MTI-vel.

A 2014-ben indult Logiscool élményalapú programozó iskola 6-18 éves gyerekeknek kínál programozó és digitális kurzusokat, táborokat, 16 országban, több mint 100 helyszínen vannak jelen, tanfolyamaikon több mint 60 000 diák kezdett el tanulni. Az iskola több mint 600 leckéből álló moduláris tananyaggal, és saját fejlesztésű oktatási platformmal rendelkezik, oktatóik egyetemista fiatalok.

A gyors növekedést a franchise modell bevezetésével érték el. A cég a korábbiakban az NNG autóipari navigációs szoftverfejlesztőt alapító és jelenleg angyal befektetőként tevékenykedő Balogh Pétertől kapott befektetést, amely segítette a céget a fejlesztésben és sikeresen elindította a nemzetközi piacok felé.

A közlemény szerint az Euroventures és Szőke Márton kockázati tőkebefektető által most folyósított összeg nagy lendületet ad a további növekedéshez, biztosítja a csapat sokirányú fejlesztését, bővítését. A tőkebevonás segítségével a cég fel tudja gyorsítani a külföldi terjeszkedését, új piacokra lépését.

Az Euroventures a közép- és kelet-európai régióban működő kockázati tőke alapkezelő, forrásait innovatív és gyorsan növekvő vállalkozásaiba helyezi ki budapesti irodáján keresztül. A jelenlegi 30 millió eurós Euroventures V Technology and Growth Fund a korábbi négy alaphoz hasonlóan 2 és 5 millió euró közötti befektetéseket valósít meg.

MTI

A nyitókép illusztráció.

További cikkek