Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Nemzetek Ligája – Kedden sorsolás

A négycsapatos csoportok küzdelmeit szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy duplafordulós körben bonyolítják le.
foci

Kedden sorsolják a csoportbeosztását a Nemzetek Ligája második kiírásának, amellyel tulajdonképpen megkezdődik a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozata is.

A két évvel ezelőtt rajtolt NL osztályait a debütáló kiírás tapasztalatai alapján átalakították, így a magyarok egy osztállyal feljebb, immár a második vonalban szerepelnek majd. Az átalakítás nyomán az A, B és C osztály mezőnye egyaránt 16 csapatos lett a sorozat 2020/21-es idényére, a D-ben pedig hét együttes maradt. Korábban az első két vonalban csak 12-12 nemzeti együttes, a harmadikban pedig 15 szerepelt. A felsőbb osztályok létszámemelésének következtében lépett szintet a magyar válogatott.

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata az Amszterdamban kedden 18 órától sorra kerülő sorsolást a másodosztály negyedik kalapjában várja Bulgária, Izrael és Románia társaságában, utóbbiakat így nem kaphatja ellenfélül. Az elsőből az oroszokat, osztrákokat, walesieket, cseheket, a másodikból a skótokat, norvégokat, szerbeket, finneket, a harmadikból pedig a szlovákokat, törököket, íreket és északíreket kaphatja Magyarország.

A Nemzetek Ligájában a 2022-es vb 12 európai pótselejtezős helyéből kettő kel el, melyet a két legjobb olyan csoportgyőztes szerez meg, amely a világbajnoki selejtezőből nem jutott ki automatikusan, vagy nem zárt a szintén pótselejtezőt érő második helyen.

A négycsapatos csoportok küzdelmeit szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy duplafordulós körben bonyolítják le. Az élvonal négy csoportgyőztese jövő nyáron egy minitornán dönt a sorozat második győzteséről, a címvédő az Európa-bajnok portugál válogatott.

A katari vb európai selejtezősorozata jövő tavasszal kezdődik.

A Nemzetek Ligája B osztályának kalapjai:
1: Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország
2: Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország
3: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország
4: Bulgária, Izrael, Magyarország, Románia

A csoportgyőztesek egy osztállyal feljebb lépnek, a csoportutolsók pedig kiesnek.

MTI

A nyitókép illusztráció.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek