Miklósa Erika operaénekessel, a Virtuózok televíziós tehetségkutató-verseny zsűritagjával a Tisza-tavi Fesztivál gálakoncertje után beszélgettünk.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: Hogyan kerültél kapcsolatba a Tisza-tóval és a fesztivállal?
Miklósa Erika: Pár évvel ezelőtt ez a rendezvény hozott el ide. Ildikó (Debreczeni Ildikó főszervező – a szerk.) már korábban is hívott, amikor még nem volt fesztivál, csak gondolkodott egy természetet, sportot, művészetet összekapcsoló esemény megvalósításán. Azt mondta: ennek nem lehetne nálam hitelesebb szereplője, nagykövete. A sportot amatőr szinten is elég komolyan űzöm, művészként klasszikus zenével foglalkozom, és imádom a természetet. Az első Tisza-tavi Fesztiválon még nem, de a másodikon már itt tudtam lenni, és azóta felvállalom ezt a rendezvényt; viccesen szoktam mondani: a házi nótafája és a szószólója vagyok.
– Ezek szerint turistaként sem jártál korábban a Tisza-tónál?
– Gyerekkoromban, nagyon régen, de az egészen más Tisza-tó volt. Azóta nagyon szépen kiépült, és annyira örülök, mert a családom is szereti. Ha jövök a fesztiválra, akkor mindig összekötjük a nyaralással.
– Formailag hogyan alakult ki a fesztivál? Érezni rajta a kezed nyomát…
– Ildikó részéről volt ez a zseniális ötlet, és igazából nekem nem kellett sok mindent csinálni. Amit én hozzátettem az, hogy abszolút támogatom, illetve kértem, hogy a biciklis és a csónakos tókerülő túra mellé érdemes lenne egy futónapot is beilleszteni, hiszen nagyon sokan szeretnek futni. Ildikó erre azt felelte: igazam van. Néhány éve – pont a gálakoncert utáni reggelen –, amikor elfutottam itt, a Morotva mellett, összetalálkoztam Ildikóval, és akkor határoztuk el, hogy egy közös „kocogás” is kerüljön bele a programba, a neve pedig legyen OPERUN futás.
– Milyen távok vannak?
– 1 km és 10 km-es, de ez nem verseny. Itt mindenki kap érmet a végén, nálunk mindenki nyer. Az 1 km-t főleg gyerekeknek, idősebbeknek találtuk ki, és olyanoknak, akik gyerekekkel érkeznek. A 10 km-es táv változó dolog, mert rengeteg visszatérő van, de jönnek mindig új jelentkezők is, akik életükben még nem futottak ennyit, de szeretnének. Egyébként az a tapasztalatunk, aki egyszer részt vett rajta, az minden évben visszajön. Jól érzik magukat, mert itt nem az a lényeg, ki hogyan fut, és mit csinál, hanem, hogy népszerűsítsük a sportot, felhívjuk a figyelmet a testmozgás fontosságára, és közösséget alkossunk. Az egész fesztivál egy közösségépítő, közösséget összehozó esemény, amin olyan emberek vesznek részt, akik sportolnak, szeretik a művészetet és a természetet.
– Futsz velük végig, ugye?
– Igen. Olyannyira, hogy utolsónak én jövök be. Mindig az utolsókkal futok, nehogy valaki lemaradjon, és emiatt kellemetlenül érezze magát, közben pedig biztatom őket, szoktam nekik énekelni, és közös erővel teljesítjük a távot.
– A mai gálakoncert műsorából miért maradt ki a Rigoletto híres Gilda-Herceg duettje?
– A zenekari kottákkal kapcsolatban akadt egy kis technikai probléma, ezért úgy döntöttünk Pistivel (Horváth István – a szerk.), ha már itt van a tangóharmonikája az autóban, akkor legyen egy olyan, ahol az éneklés mellett hangszeren is kíséri a duettet. Így került bele a műsorba Erkel operájából Hunyadi László–Gara Mária kettőse, és nagyon jól jött ki, mert azt is megmutattuk általa, hogy egy operaénekes-tenorista milyen fantasztikusan kezeli a hangszerét.
– Mennyire volt beleszólásod a gálakoncert műsorába?
– Abszolút. A mi részünket, Pistivel, mi választottuk ki, az est második felébe viszont nem akartunk beleszólni. Hogy mit játszanak a Szolnoki Szimfonikusok, az legyen az ő dolguk.
– Muszáj megkérdeznem egy ilyen tevékenyen művésznőtől: hogyan telt a koronavírus miatti országos karantén időszak?
– Életem legjobb három hónapja volt! A harmincéves pályafutásom alatt még sohasem fordult elő, hogy én ennyit itthon legyek. Hosszabb ideig együtt lehettem a családommal, élhettem gyakorlatilag az átlag hétköznapi életet. Természetesen dolgoztam közben, hiszen két elég komoly nemzeti tehetségprogramban mentorként, instruktorként, zsűriként részt vettem, azzal is voltak feladatok. Most lesz ősszel a Virtuózok V4+1 ország, amit szintén össze kellett rakni, elvégezni az előkészületeket, illetve a másik televíziós műsoromat, a Partitúrát is szerkeszteni kellett.
– Gondolom, a színpad azért hiányzott…
– Nem. Talán furcsa ezt hallani, de valószínűleg azért nem, mert kielégített az a néhány online megmozdulás, mint például a június 4-i, ahol a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Hazám, hazám, csendes hazám című népdalt énekeltük két előadótársammal. Dolgoztam én, de arra is szükségem volt, hogy egy kicsit befelé forduljak, magammal foglalkozzam, lelassuljak. Most viszont nehezebben tudok felpörögni arra a ritmusra, amiben éltem. (Nevet.)
– A futás ment mellette?
– Igen, mindennap. Szerencsére olyan helyen lakunk, a Velencei-dombságban, ahol ki tudtam menni, és a szabadban futottam.
– Lezárult a jelentkezés a Virtuózok tehetségkutatóra. Tudsz már arról mondani valamit, kik jelentkeztek?
– Egy hét múlva lesznek a válogató napok, a casting, és majd utána meglátjuk, ki az a négy fiatal, aki megy tovább a nemzetközi versenyre, ahol szintén benne leszek a zsűriben.
– Merrefelé lehet veled találkozni mostanában?
– Rengeteg helyen. Nem is tudom, hogyan élem túl ezt az augusztus-szeptember-október időszakot. A Filharmónia égisze alatt nagyon sok fellépésem van, például templomi koncertek vidéki és fővárosi bazilikákban, székesegyházakban. Pécs, Szeged, Pest mellett Szilvásváradon is tartunk egy nagy hangversenyt, de lesz operafellépésem is; szóval, nagyon sok helyen lehet majd velem találkozni.
(Kiemelt kép: Nánási Pál fotója)
