Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Még várja a bevallásokat a nemzeti adóhivatal

A határidő közeledtével felpörögtek a beérkező bevallások. Szeptember 14-e és 24-e között mintegy 32 ezer cég küldte be a társasági adóbevallását.

A járvány miatt felülírta a határidőre vonatkozó szabályokat a kormány – írja a magyarhirlap.hu.

A koronavírus-járvány egyik legnagyobb adókönnyítése, a beszámoló és az éves adóbevallások halasztása, csaknem hatszázezer céget, szervezetet érintett, közülük még százhúszezertől várja az adóhatóság a társasági adóbevallást, amelynek beküldésére még három napjuk maradt – tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a távirati irodát. Ugyancsak szeptember 30-ig kell benyújtaniuk a cégeknek és szervezeteknek éves beszámolójukat a bíróságokhoz, ezt még 177 ezren nem tették meg – mondta az államtitkár.

Június 2-án éjfélig kellett volna a beszámolót benyújtani, a társasági adót bevallani és megfizetni. A kormány azonban a koronavírus-járvány miatt felülírta a határidőre vonatkozó szabályokat, és négy hónapos halasztást adott a cégeknek, szervezeteknek – idézte fel Izer Norbert. Az adatok egyértelműen rávilágítanak, hogy az adóügyi intézkedésre nemcsak egészségvédelmi okokból volt szükség. A halasztással ugyanis három cégből kettő élt, elsősorban a kis- és középvállalkozások, amelyeknek az új szabály az adminisztrációs könnyebbség mellett anyagi segítséget is jelentett. A PM számítása szerint összességében kétszázmilliárd forint maradhatott így hónapokkal tovább az érintetteknél – tette hozzá.

A határidő közeledtével felpörögtek a beérkező bevallások. Mint mondta: szeptember 14-e és 24-e között mintegy 32 ezer cég küldte be a társasági adóbevallását.

magyarhirlap.hu

A nyitókép illusztráció.

További cikkek