Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Alulteljesítő volt a BUX

a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom árfolyama tudott emelkedni, míg a Mol, a Richter és az OTP jegyzése esett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy európai összehasonlításban alulteljesítő volt a BUX-index, ami szerinte azzal függhet össze, hogy megugrott a koronavírus fertőzöttek száma Magyarországon.

Hozzátette, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom árfolyama tudott emelkedni, míg a Mol, a Richter és az OTP jegyzése esett. Utóbbi azért meglepő az elemző szerint, mert újabb 30 bázisponttal 1,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.

A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2400 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,07 százalékkal 17 600 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,93 százalékkal 434,50 forintra erősödött, forgalma 328,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,26 százalékkal 8980 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4041,06 ponton zárt kedden, ez 11,99 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek