Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Kutyás hétvégénk volt

A MÁSA és a Második Esély Állatvédő Alapítvány is várta a kutyásokat. Az események legfőbb célja a felelős állattartás és az örökbefogadás népszerűsítése volt.

Sok érdekes program várta a látogatókat a Második Esély Állatvédő Alapítvány jótékonysági rendezvényén, Miskolcon.

Az Egyetemvárosba, a Körcsarnok melletti füves részre várták a szervezők a kutyabarátokat szombaton. Az esemény legfőbb célja a felelős állattartás és az örökbefogadás népszerűsítése volt. Előadásokat hallgathattak, kutyás bemutatókat láthattak az érdeklődők, de kutyaszépségversenyen is megcsodálhatták a legszebb fajtiszta, illetve keverék négylábút.

Sokan érkeztek a programokra, aminek a szervezők nagyon örültek, mivel a járvány miatt a családoknak nem volt lehetőségük az utóbbi időszakban részt venni hasonló eseményen, és megismerni a menhely négylábú védenceit. Többször elhangzott a nap folyamán, ha kellően odafigyelnek rá, akkor egy mentett kutya is lehet teljes értékű társ. Ugyanúgy, mint bármelyik fajtiszta társa.

 

Látogatók a rendezvényen

 

A Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány elsődleges célja a Miskolci Állategészségügyi Telepre bekerült állatok mentése. Otthon találni az elhagyott, bántalmazott, kóbor kutyáknak, cicáknak, ezáltal adni nekik egy második esélyt a boldog, teljes, gazdás élethez.

Folyamatos programok várták azokat, akik szombaton kilátogattak az alapítvány rendezvényére. A szervezők gondoltak a gyermekekkel érkező családokra is: volt körhinta, ugrálóvár, vattacukor, finom ételek és italok, arcfestés, valamint járműkiállítás, ahol be is lehetett ülni a darusautóba, a tűzoltókocsiba és az oldtimer Ikarus buszba.

 

Pacsi a gazdinak

 

Vasárnap egy másik társaság, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) invitálta telephelyére az állatbarátokat az Állatok Világnapjához kötődően. Nagysikerű programjuk, a Kutyagolás elnevezésű már évek óta sokakat vonz. Ezt most a rókavakcinázás idejére elrendelt ebzárlat miatt nem tudták megtartani, viszont izgalmas vetélkedőkre került sor a nap folyamán, és egy meghívott vendégnek köszönhetően kisemlősökkel, hüllőkkel, ízeltlábúakkal ismerkedhettek a látogatók. Biztonsági okokból most nem lehetett sétáltatni a kutyusokat, találkozni azonban lehetett velük.

(Fotók: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

További cikkek