Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A nemzetközi negatív hangulat hatott a magyar tőzsdére is kispénteken

Csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdére is beszivárgott az ismét negatívvá vált nemzetközi hangulat, a DAX jelentős mínuszban volt, a tengerentúlon pedig a technológiai részvényeket adták leginkább.
BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 625,50 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 52 284,64 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdére is beszivárgott az ismét negatívvá vált nemzetközi hangulat, a DAX jelentős mínuszban volt, a tengerentúlon pedig a technológiai részvényeket adták leginkább.

Kifejtette, a Budapesti Értéktőzsdén az OTP jelentősen csökkent. A banki papírt érintő hír, hogy a szlovén parlament szerdán elfogadta a svájci frank törvényt, amely szerint a svájci frank 10 százaléknál nagyobb elmozdulása esetén az ottani bankoknak árfolyamkockázatot kell viselniük. Mivel az OTP akvizíciói révén piacvezető Szlovéniában, így ez a jogszabály érinteni fogja – tette hozzá.

A Richter és a Telekom árfolyama alig mozdult el, mindkét részvénynél viszonylag alacsony volt a forgalom.

A Mol 28 forinttal, 1,03 százalékkal 2682 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 2,32 százalékkal 17 650 forintra esett, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,96 százalékkal 422 forintra erősödött, forgalma 31,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8290 forintra nőtt, a részvények forgalma 956,5 millió forintot ért el.

A BUMIX 4206,58 ponton zárt csütörtökön, ez 11,37 pontos, 0,27 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Ha tetszett a hír, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek