A Hogyan tudnék élni nélküled? című film nagysikerű fiúbandája a közönség kérésére tör ki a filmvászonról a való életbe, péntek és szombat este nagykoncerttel robban be a Papp László Budapest Sportarénába. Marics Peti, Ember Márk és Kirády Marcell mellett színpadra lép többek között Liptai Claudia is, aki a film jövő héten debütáló második részében kapcsolódik majd be a történetfolyamba.
A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben megismert Kuplung Zenekar olyannyira népszerűvé vált, hogy a fiktív szerelmi történetet bemutató film slágereire építő együttes dupla, önálló nagykoncerttel jelentkezik az Arénában november 6-án és 7-én este. A zenekar tagjai, valamint a filmben fontos szerepeket játszó Törőcsik Franciska, Márkus Luca, Varga-Járó Sára és Brasch Bence mellett Liptai Claudia is mikrofont ragad. A színésznőnek ez lesz az első koncertszereplése.
Megnyugodtam a próba után, úgy vagyok vele, hogy majd féljek ott. Nem izgulok addig
– árulta el nevetve az Aréna-debütálás kapcsán Liptai Claudia. „Ránézek Márkus Lucára, és megnyugszom, hiszen együtt forgattunk egész nyáron és ez nagyon sokat számít. Szeretem ezt a helyzetet, azért én mégis egy színpadi ember vagyok, és ez egy óriási nagy pillanat nekem. Jó lesz.”

A történet második része november 12-től látható a mozikban
Claudia Borcsaként, a túlbuzgó örömanyaként csatlakozik a szereplőgárdához. Színházban, a filmvásznon és a tévéképernyőn évtizedek óta otthonosan mozog, az Aréna színpada azonban neki is hatalmas mérföldkő lesz. „Én tényleg zenekarszűz vagyok. Soha nem voltam ilyen helyzetben. Ez egy kettős helyzet, hiszen a film is kijön nemsokára. Ennek a duplikáltsága nagyon egyedi hangulatot teremt. Hatalmas dolog. Szerintem majd ott fogom igazán átélni szerintem. De az biztos, hogy a családomat csak a szombati koncertre engedem eljönni.”
A próba szünetében azt is elárulta, hogy az egész koncert alatt a takarásból figyeli majd kollégáit. „Az összes Demjén-nótát imádom. Mindegyiket tudom kívülről. Ez egyébként az egész sikerének a titka. Egy olyan generációkat átívelő dolog, ami megérinti a kisfiamat is, és együtt fújja majd a dalokat a legidősebb nézőkkel együtt. Szuper, hogy ilyen nagy örömet tudunk ezzel okozni” – tette hozzá.
A Kuplung Zenekar dupla Aréna-koncert második estéjére még néhány jegy elérhető az alábbi linken.
Borítókép: Liptai Claudia a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. forgatásán (Fotókredit: The Orbital Strangers)











