Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Megáldották a Tiszát, majd megmártóztak a 4 fokos vízben

Megáldották a Tiszát, miközben harmadik alkalommal rendeztek újévi csobbanást a Tisza-tóban, Tiszafüreden január 7-én szombaton a Szabadstrandnál.

Megáldották a Tiszát, miközben harmadik alkalommal rendeztek újévi csobbanást a Tisza-tóban, Tiszafüreden január 7-én szombaton a Szabadstrandnál.

Nagy érdeklődés kísérte az eseményt. Közel hatszázan regisztráltak a jeges fürdőzésre, a partról szurkoló barátok, rokonok pedig ennél jóval többen voltak. Az új évhez és vízkereszthez köthető csobbanást idén is Ljasuk Dimitry vezette. Czókoly Sándor káplán maga is bement a vízbe, amikor megáldotta a Tiszát.

 

Áldás közben: (b-j) Czókoly Sándor, Ljasuk Dimitry

 

Kiemelt biztonsági intézkedések mellett tartották meg a programot. Elsőként balesetvédelmi oktatásban részesültek a fürdőzők, majd következett a bemelegítő torna, és utána mehettek be – maximum 40 fős turnusokban – a vízbe.

 

Mindenki legfeljebb öt percet tartózkodhatott a 4 fokos tóban, ahol búvárok vigyáztak rájuk.

 

Boldogan köszöntötték a jelentkezők az új esztendőt, és próbára tették bátorságukat, állóképességüket. Aki teljesítette a jeges csobbanást, oklevelet kapott. A parton több szaunában is lehetőség volt utána felmelegedni, a szervezők pedig forró teával, pogácsával és meleg étellel kedveskedtek a résztvevőknek.

Akik nem tudtak személyesen ott lenni, azok az I Love Tisza-tó magazin Facebook oldalán élőben követhették az eseményt.

 

Irány a víz!

 

Nyitókép és fotók: MTI / Czeglédi Zsolt

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 

További cikkek