Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A Tihanyi alapítólevelet bemutató kiállítás nyílt Tihanyban

Tihanyba érkezett a Pannonhalmán őrzött apátsági alapítólevél

A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban június 17-től a nyár végéig látogatható, élményszerű időszaki kiállításon Magyarország első eredetiben fennmaradt okmánya. Az 1055-ben keletkezett és az 1500-as évek óta a Pannonhalmi Főapátságban őrzött Tihanyi alapítólevelet mutatják be a nagyközönségnek.

 

A Tihanyi Bencés Apátság közleménye szerint a tihanyi bencés szerzetesközösség számára az oklevél nem csupán anyanyelvünk első emlékének őrzője, hanem az apátság gyökereinek szimbóluma, ezeréves alapításának letéteményese is, ezen túl pedig páratlan történeti forrás is.

 

A Tihanyi Apátság alapítólevelének eredeti példánya (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 

Az apátság célja, hogy a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárban gondosan őrzött, állatbőr-hártyára írt alapítólevél a Tihanyi Apátságba idén nyáron látogatók számára élményszerűen megismerhető legyen – írják.

 

Az alapítólevél köré épülnek a programok

 

Az apátsági múzeum állandó, történeti kiállításához kapcsolódó, augusztus 31-ig megtekinthető, Tihanyi alapítólevél személyesen című időszaki kiállítása bemutatja az apátság megalapításának történeti körülményeit, az apátság birtokrendszerét, a birtokokon zajló sokszínű munkát és az azt végző népességet – olvasható az összegzésben.

 

Mint írják, a tárlat központi része a Tihanyi alapítólevélnek szentelt terem, ahol sötétre burkolt falak között és kiemelő világítás fényében installálták az oklevelet, a biztonsági és műtárgyvédelmi szabályok legkörültekintőbb betartásával.

 

Az intézkedések részeként egy speciális vitrint terveztetettek és gyártottak a kiállítótérbe. A kiállítás végén, a múzeumpedagógiai foglalkoztatóban a gyerekeket egy nagy társasjáték várja.

A Tihanyi alapítólevél személyesen című kiállítás része a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum látogatói útvonalának, amely a barokk templom melletti látogatóközpontból a bemutatkozó filmmel indul.

 

Kapcsolódás a Múzeumok éjszakájához

 

Az apátság több rendezvényt is szervez a Tihanyi alapítólevél és korának élményszerű bemutatására. Június 24-én, a Múzeumok éjszakájának napján két alkalommal 20 és 21 órakor szakvezetés indul a látogatóközpontból. A túrákon korabeli gregorián ének csendül fel, valamint az érdeklődők találkozhatnak I. András királlyal és lovagjaival és a szerzetesek által készített italokat, ételeket is megkóstolhatják.

Júliusban és augusztusban is lesznek speciális vezetések, életmódtörténeti és nyelvészeti fókusszal. Ezen kívül ingyenes hangversenysorozattal és levendulás programokkal várják az érdeklődőket a nyár folyamán a tihanyi bencések – olvasható a közleményben.

Bővebb információk a programokról ITT  találhatók.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: A Tihanyi Bencés Apátság és környéke a Veszprém megyei Tihanyban a háttérben a Balaton (Fotó MTI/ H. Szabó Sándor)

Kövessen minket a Facebookon is!

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek