Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A Kölcsönlakást mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház

Fordulatokban gazdag bohózatot mutatott be a Miskolci Nemzeti Színház

Március 14-én mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház Ray Cooney és John Chapman bohózatát. A Kölcsönlakás parádés szereposztással, grandiózus díszlettel és fergeteges humorral várja mostantól a nézőket a Nagyszínházban, Béres Attila rendezésében.

Ritka balszerencse – és klasszikus bohózati alaphelyzet – ha egy házaspár két tagja véletlenül egyidőben ugyanazt a baráti otthont kéri kölcsön titkos szerelmi légyottjának lebonyolítására. Hát még ha a londoni lakás felújításán dolgozó belsőépítész is éppen itt kíván hódolni szerelmi szenvedélyének, és természetesen betoppannak a háziak, valamint egy prűd, szexmegvető meseírónő is…

 

Jelenet az előadásból: Edvi Henrietta, Börcsök Olivér, Lajos András  (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

– Ray Cooney és John Chapman bohózata olyan, mint egy óramű, minden kis csavar és fogaskerék illeszkedik a másikhoz, ezért először nagyon pontosan fel kell vázolni az előadás közlekedési térképét. Ki melyik ajtón megy ki, pontosan melyik pillanatban lép be, mit hallhat meg a partnerei szövegéből és mit nem. Ez aprólékos és fárasztó munka, sok gyakorlást igényel – mondja Béres Attila, az előadás rendezője.

A darabban a cselekmény nagy részét a logisztika teszi ki: a második felvonásban a szereplők folyamatosan azon dolgoznak, hogy bizonyos emberek ne találkozzanak egymással, és természetesen hiába igyekeznek, mert találkoznak.

– Ezek a hiábavaló kísérletek adják a darab humorát, valamint a karakterek, amik megtöltik tartalommal a jól működő szerkezetet – hangsúlyozza a rendező.

 

Rudolf Szonja és Máhr Ági (Éder Vera fotója))

 

Mint mondja, a Kölcsönlakás alaphelyzete nagyon egyszerű: egy felső-középosztálybeli londoni házaspár lakásába egyszerre három pár szervez légyottot. Ebből a kavarodásból bontakozik ki aztán a bravúros cselekmény, amelyben a végén szinte mindenki más néven és szerepben kénytelen bemutatkozni a váratlanul odatévedt idegennek, az idős és bigott írónőnek.

– Az egész mélyén egy kissé megfáradt, lendületét vesztett házasság képe dereng fel, melynek szürkeségéből mindkét fél kitörni vágyik. De a bohózati dramaturgia csak felvillantja a komolyabb alapot, hogy egy nagyon mulatságos, már-már abszurdba hajló, a sikerszerzők hírnevét igazoló, pörgős történetet tárjon a nézők elé – magyarázza Béres Attila.

– A darab klasszikus a maga nemében, és semmi olyat nem ígér, amit ne tudna teljesíteni. Szórakoztató cselekmény és remek alakítások sora gondoskodik róla, hogy egy valóban önfeledt estét tölthessünk el a színházban – zárja gondolatait a rendező.

 

Ray Cooney – John Chapman

Kölcsönlakás (16)

bohózat

Fordította: Hamvai Kornél

Philip Markham: LAJOS ANDRÁS

Joanna Markham: EDVI HENRIETTA

Henry Lodge: BÖRCSÖK OLIVÉR

Linda Lodge: RUDOLF SZONJA

Alistair Spenlow: RÓZSA KRISZTIÁN

Sylvie: PROHÁSZKA FANNI / JAMBRIK BOGLÁRKA

Tristan Pangbourne: SALAT LEHEL

Miss Cook: MÁHR ÁGI Jászai-díjas

Miss Wilkinson: VARGA ANDREA

Díszlettervező: ERŐS HANNA

Jelmeztervező: PILINYI MÁRTA

Dramaturg: ARI-NAGY BARBARA

Ügyelő: BUDAI RÉKA

Súgó: BÍRÓ KLÁRA

Rendezőasszisztens: GADUS DORKA, JAMBRIK BOGLÁRKA

Rendező:

BÉRES ATTILA

 

Nyitókép: Jelenet az előadásból: (b-j) Börcsök Olivér, Lajos András, Rózsa, Krisztián (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Kövessen minket a Facebookon is!

 

További cikkek