
90 év után újra a kecskeméti színpadon A három sárkány
Premiert tartott a Kecskeméti Nemzeti Színház: bemutatták A három sárkány című vígjátékot. A mulatságos történet leginkább Kabos Gyula filmjéből ismert, most színpadon is látható Kecskeméten.

Premiert tartott a Kecskeméti Nemzeti Színház: bemutatták A három sárkány című vígjátékot. A mulatságos történet leginkább Kabos Gyula filmjéből ismert, most színpadon is látható Kecskeméten.

Szeptember közepén mutatja be hármas szereposztással az Evita című musicalt a Madách Színház. A produkció rendezője online videósorozatban avatja be a nézőket a kulisszatitkokba.

Eszenyi Enikő júniusban jelentette be, hogy lemond a Ghost megrendezéséről a József Attila Színházban, Szabó P. Szilveszter állítja színpadra a darabot.

A világ egyik legnépszerűbb bohózata A miniszter félrelép, amit most a székesfehérvári színház tűzött műsorára.

Érkezik az Erkel360, amelyben a nézők aktív részesei lesznek az előadásoknak. Az új sorozat első produkciója a Lakógyűlés, a musical lesz, Ember Márk rendezésében.

Két magyar klasszikust ültetett át a Miskolci Balett a tánc nyelvére. Ágnes asszony történetét Kozma Attila, míg a Tetemre hívást Szőllősi Krisztina koreográfiájával láthatja a közönség.

Különleges premier volt a székesfehérvári színházban: bemutatták a Bányavirág című tragikomédiát.

Mobiltelefonok okoztak problémát Kecskeméten: debütált a Teljesen idegenek című vígjáték a Kelemen László Kamaraszínházban.

A Buborékok egy 19. századi vígjáték új bemutatója, amely ma is érvényes kérdéseket feszeget. Nevetésre késztet, és közben szembesít.

Anconát, a napfényes tengerparti kisvárost varázsolja több vidéki városba idén nyáron az Erkel Színház. A musicalszínház 2026-os turnéelőadásai humorban és szerelmi bonyodalmakban gazdag pillanatokat ígérnek.

A Mozart zenéjére épülő krimi-vígjátékban Mucsi Zoltán, Scherer Péter mellett feltűnik Ember Márk és Marics Peti is.

Berobbant Kecskemétre Fenyő Miklós, Tasnádi István és Novai Gábor nagy sikerrel játszott darabja, a Made in Hungária. Megtartották az évad utolsó bemutatóját.