Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Ricky Martin lép fel idén a Napi Mázli Szuperkoncerten 

A külföldi popikon mellett hazai DJ-k is fellépnek szeptember 21-én.

Ricky Martin lesz a sztárvendége idén a Napi Mázli Szuperkoncertnek, amelyet szeptember 21-én rendeznek meg a fővárosban, a Hősök terén – jelentette be Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, a programról szóló sajtótájékoztatón, Budapesten.

A latin popkultúra ikonikus alakja mellett a fellépők között lesz Metzker Viktória, Regán Lili és T. Danny is.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a szuperkoncertek tízezreknek adnak évek óta regisztráció nélküli, ingyenes koncertélményt, amit idén újra a régi helyszínen, a Hősök terén élhet át a közönség.

A Napi Mázli Szuperkoncert jótékonysági akciója

Mager Andrea kiemelte: a koncert látogatói jó ügyet is támogathatnak, ha a helyszínen sorsjegyeket vásárolnak, hiszen az ebből befolyó összeget idén is teljes egészében az Ökumenikus Segélyszervezet részére, a hátrányos helyzetű családok felzárkózására ajánlja fel a Szerencsejáték Zrt.

Gáncs Kristóf, a szervezet ügyvezető igazgatója felidézte, hogy a tavalyi koncerten befolyt nyolc és fél millió forintból a szendrői Biztos Kezdet Gyerekház működését támogatták, ahol hátrányos helyzetű gyerekeket segítenek egészen a csecsemőkortól. Kiemelte, idén az Ökumenikus Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt. egy négy évre szóló stratégiai partnerségi megállapodást is aláírt, amelynek keretében a nemzeti lottótársaság vállalta, hogy a jövő évben dedikált sorsjegyet vezet be, amellyel külön támogatja a segélyszervezet munkáját.

A szuperkoncerten tavaly mintegy ötvenezren vettek részt a Szoborparkban, online pedig mintegy tizenötezren követték a rendezvényt. Az idei koncerttel a Szerencsejáték Zrt. a tavasszal bevezetett új számsorsjátékát, a Napi Mázlit ünnepli, ezért az idei esemény a Napi Mázli Szuperkoncert nevet viseli.

A koncertet Metzker Viktória DJ nyitja meg, majd T. Danny rapper, énekes, dalszerző lép színpadra, akit Regán Lili követ. A magyar előadókat után érkezik majd Ricky Martin, aki különleges látványvilággal és olyan ismert slágerekkel is készül a koncertre, mint a Livin’ la Vida Loca vagy a She Bangs.

A fogyatékossággal élők az elmúlt évekhez hasonlóan a színpad közelében kialakított, akadálymentes lelátóról élvezhetik a produkciókat, továbbá a rendezvényhelyszínt is egy kizárólag nekik fenntartott beléptetési ponton közelíthetik meg.

A koncerthez kapcsolódó aktuális információkról a szuperkoncert.szerencsejatek.hu weboldalon, valamint a nemzeti lottótársaság közösségi oldalain lehet tájékozódni.

Nyitókép: Ricky Martin Puerto Ricó-i énekes a 67. Sanremói Dalfesztiválon, az északnyugat-olaszországi város Ariston Színházában 2017. február 7-én, az ötnapos rendezvény nyitóestjén. (MTI/EPA/Claudio Onorati)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek