A Futni mentem című film alkotói Facebook-posztban adták hírül, hogy elkezdtek gondolkodni a folytatáson.
Tavaly novemberben mutatták be Herendi Gábor új filmjét, és 2025. január 26-ával bezárólag 615 306 néző látta. A siker borítékolható volt, hiszen a rendező nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Valami Amerika, a Magyar vándor és a Kincsem.
Herendi Gábor a napokban a Klubrádióban beszélt arról, hogy a közönségsiker mellett 250–300 ezer néző után már nyereséges lett a vígjáték. Sikerült egy anyagilag is jövedelmező alkotást létrehozni, ami azért fontos, mert pályázaton próbáltak pénzt szerezni a forgatáshoz a Nemzeti Filmintézettől, de nem kaptak támogatást.
A Futni mentem egy inspiráló és szívhez szóló romantikus magyar vígjáték, amely a kitartásról, az önmagunkba vetett hitről és az újrakezdés erejéről szól, miközben megmutatja, hogyan tudja megváltoztathatni valami vagy valaki az egész életünket.
A Futni mentem cselekménye
Egy anya férje halála után úgy dönt: teljesíti annak utolsó kívánságát, és három lányával közösen váltóban lefutja a maratont. A lehetetlennek tűnő vállalkozás a rokonokat és a barátokat is váratlanul éri. A családot egyesíti a felkészülés, és a futóverseny végére mind a négy nő megtalálja a szabadságot.
A főbb szerepekben Udvaros Dorottya, Tenki Réka, Lovas Rozi, Trill Beatrix, Csányi Sándor, Ember Márk, Bányai Kelemen Barna, Csuja Imre, Trokán Péter látható.
Borítókép: Jelenet a Futni mentem című filmből (Képernyőfotó/ Youtube)