Pannonhírnök

Elstartolt a kecskeméti SZÍN-TÁR fesztivál

Nyolc napon át tartanak a nemzetközi programok.

Öt magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be március 17-24. között a 16. SZÍN-TÁR – Színművészeti Egyetemek Találkozóján, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szervezésében.

A nyolc napon át tartó fesztivál keretében a jövő színművészei különféle műfajokban mutatják meg tehetségüket. Az éves seregszemlén idén is részt vesz a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Pesti Magyar Színiakadémia, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, kísérőprogramként pedig több ízben is bemutatkozik a Nemzeti Dobogó, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Dráma- és Színházpedagógiai Műhelyének középiskolás csoportja.

A repertoárra ezúttal olyan alkotók munkái kerültek fel, mint Ilja Bocsarnikovsz (a 2022-ben bemutatott A mi kis városunk című előadásunk rendezője), Bregyán Péter, Porogi Dorka, Horváth Csaba, László Sándor és Balázs Áron, Csáki Benedek, Kertész Boglárka, valamint a kecskeméti teátrum művészei, Szegvári Júlia és Varga-Huszti Máté.

Klasszikus előadások, mint például Shakespeare Hamletje vagy Móricz Zsigmond Égi madár című műve éppúgy helyet kaptak a műsorban, mint kortárs szerzők munkái, például Pintér Béla és Darvas Benedek Parasztopera című drámája vagy Tóth Kata A szabadság illúziója című színházi nevelési előadása.

Hamlet a SZÍN-TÁR fesztiválon (Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

A feltörekvő színművészek előadásainak ezúttal is a Kelemen László Kamaraszínház, valamint a Ruszt József Stúdiószínház biztosít helyet, továbbá egy alkalommal a nagyszínház nézőtéri büféje is bemutatótérré alakul.

Off-program keretében látható majd a SZÍN-TÁR-on a kecskeméti társulat színművésze, Kovács Gyopár, illetve a színház énekkari művésze, Schupp Gabriella egy-egy monodrámával, ugyanis mindketten a Színház-és Filmművészeti Egyetem harmadéves drámainstruktor szakos hallgatói. Kovács Gyopár Lisa Langseth A karmester szeretője című monodrámáját adja elő Szegvári Júlia rendezésében, míg Schupp Gabriella Bregyán Péter rendezésében T. Pataki László Lidércláng című monodrámájával érkezik, amelyet Madách Imre felesége, Fráter Erzsébet ihletett.

Szakmai programok a kecskeméti SZÍN-TÁR fesztiválon

A szakmai fejlődés is kiemelt szerepet kap a fesztiválon: a bemutatók után a zsűri szakmai beszélgetésekkel segíti a hallgatókat, illetve izgalmas workshopok is várják őket, amelyek lehetőséget teremtenek az együtt gondolkodásra és a tapasztalatok megosztására.

Előbb a Tudomány és Technika Házában “Viewpoints workshop” címmel Kozma Gábor Viktor színész, színésztréner, egyetemi adjunktus, A Vadász Esélye művészeti vezetője tart foglalkozást, majd a Katona József Könyvtárban a fesztivál szakmai vezetője, Tóth Kata színházpedagógus, dramaturg tart workshopot, amelynek során a dráma- és színházpedagógia eszközeit, lehetőségeit tárják fel egy adott előadás tükrében.

A fesztivál szakmai vezetője ebben az évben is Tóth Kata színház- és drámapedagógus, dramaturg, aki egyben a szakmai zsűri egyik tagja is, hozzá csatlakozik Galambos Attila, a színház irodalmi vezetője és Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas színházrendező, egyetemi oktató, hogy együtt válasszák ki a legjobb előadást és ítéljék oda az MMA díját.

A versenyprogram előadásaira jegyek 1500 Ft-os egységáron kaphatók a Kecskeméti Nemzeti Színház jegypénztáraiban és online, az off-programokra pedig a belépés ingyenes, azonban regisztrációköteles.

A 16. SZÍN-TÁR a 40. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál programsorozat része.

Bővebb információ: www.szintar.hu

Borítókép: Parasztopera a SZÍN-TÁR fesztiválon (Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

További cikkek