Berecz András Kossuth-díjas előadóművésznek Szívverés a magasban címmel nyílik fotókiállítása a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Nemzeti Múzeum kertjében csütörtökön 16 órakor – közölte a kiállítást szervező Petőfi Kulturális Ügynökség kedden az MTI-vel.
Kiemelték, hogy a nemzeti emlékezet és a nemzeti összetartozás értelmezéseire épülő tárlat középpontjában a harangok szimbolikus jelentése áll. A 24 tablóból álló összeállítás grafikai munkáit Szepessy Béla festőművész, grafikus készítette.
Berecz András fotói a Múzeumkertben
A közleményben kitérnek arra, hogy a kiállítás június 4-ig további hat történelmi régióban – Erdélyben, Székelyföldön, Kárpátalján, Felvidéken, Délvidéken, Muravidéken – lesz megtekinthető. A csütörtöki budapesti megnyitóünnepséget követően Lendván, Zentán, Beregszászon, Kassán, Kolozsváron, majd június 4-én, a nemzeti összetartozás napján Csíkszeredában nyílik meg a tárlat.
A közleményben fogalmaztak, hogy
a Kárpát-medence harangjaiban fellelhető a magyar történelem és kultúra, a hitélet, együtt van jelen a transzcendens és az emberi.
Idézték Berecz Andrást is, aki szerint „a harang összeköti az eget a földdel, Istent azzal, akit az Ő képmására teremtett„.
Hozzátették, hogy ezt a gondolatiságot képviseli a tárlat elrendezése is: a három részre osztható fotók a Szentháromságot idézik.
A külhoni tárlatokkal kapcsolatban további információk a Petőfi.hu oldalon olvashatóak.
Borítókép: Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén a csíkszeredai Mikó-vár udvarán 2024. augusztus 20-án. MTI/Veres Nándor