Pannonhírnök

Ifjú tehetségek sikere a Musical és Miskolc Symphonic Gálán

Neves művészek és ifjú tehetségek tolmácsolásában hangzottak el a film-, musical-, operett-, Edda-, Demjén Ferenc-, Kovács Kati-slágerek.

Különleges koncertet adtak a Zenita Alapítvány növendékei, metorai és a Miskolci Szimfonikusok szombaton este a Művészetek Házában.

Már a tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Musical és Miskolc gála, a nézőtér pedig – hasonlóan az előző évekhez – ezúttal is zsúfolásig megtelt.

A Zenita női mentorai a Musical és Miskolc Symphonic Gálán (Fotó: Facebook/ Miskolci Szimfonikus Zenekar)

 

Két részből állt a gála

Az első részben zenei alappal, míg a másodikban a Miskolci Szimfonikus Zenekar élőzenés kíséretével énekeltek a fellépők. Az est folyamán elhangzottak filmzenék, musical-, operett-, EDDA-, Kovács Kati-, Demjén Ferenc-slágerek.

Felcsendült többek között részlet a Jégvarázs, A Notre Dame-i toronyőr, az Elisabeth, a Rudolf, az Abigél, a Jekyll és Hyde, a Valahol Európában, A Nyomorultak, Az Operaház fantomja, A padlás, a West side story, a Jézus Krisztus szupersztár és az István, a király című zenés darabokból.

 

Musical és Miskolc Symphonic Gála fináléja (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Mentorok és ifjú tehetségek közös színpadon

Ismert énekesek – a Zenita mentorai – Borbély Richárd, Cselepák Balázs, Csiszár István, Vágó Zsuzsi, Tunyogi Bernadett, Jancsó Dóra, Handa Eszter,  Pető Zsófia, Kacsenyák Gábor léptek színpadra, és megmutatták tudásukat a Zenita Alapítvány fiatal tehetségei is, akik fiatal koruk ellenére nagyon magas színvonalú produkciókkal örvendeztették meg a közönséget.

Sor került egy ősbemutatóra is: elkészült a Zenita dala, amit az est fellépői közösen adtak elő.

A gálakoncert házigazdája Szabó Marcell volt, a Miskolci Szimfonikus Zenekart Medveczky Szabolcs vezényelte.

 


Borítókép: A XII. Musical és Miskolc Symphonic Gála fellépői a fináléban 2025. szeptember 27-én a Művészetek Házában (Fotó: Facebook/ Miskolci Szimfonikus Zenekar)

További cikkek