Csütörtökön kezdődik a 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, melynek díszvendége Markus Majaluoma finn író és illusztrátor. A november 13. és 16. között zajló rendezvényen 31 kiadó és könyvkereskedő kínálatával, valamint több mint 80 programmal várják a látogatókat.
A marosvásárhelyi színházban zajló rendezvény idei mottója „Emlékezz a jövőre!”, a könyvvásár ugyanis nagy hangsúlyt fektet a jövő generációra, a gyerekek és fiatalok megszólítására. Az idei díszvendég is a gyermekirodalom területéről érkezik, és a rendezvény honlapján elérhető program szerint az események több mint egyharmada a fiatalabb korosztályt célozza.
A marosvásárhelyi könyvvásár programja
A négy nap során Boldizsár Ildikó meseterapeuta és Csörgei Andrea szerkesztő tart mesés foglalkozásokat, míg a középiskolásoknak Szabó Róbert Csaba vezetésével szerveznek kreatívírás-műhelyt. Számos magyarországi és erdélyi szerző mutatja be friss gyerekkönyvét: Bernáth Zsolt, Cseh Katalin, Kiss Lehel, László Noémi, Pifkó Célia, Szőcs Margit, Zágoni Balázs.
Kiemelt meghívottja lesz a rendezvénynek Radu Vancu román költő és esszéíró, aki Kaddis Radnóti Miklósért című kötetével mutatkozik be Marosvásárhelyen.
Különleges programja lesz a könyvvásárnak az első nap tartandó „irodalmi vacsora”, amikor a közönség két írócsaláddal – Kemény Istvánnal és Kemény Zsófival, valamint Závada Pállal és Péterrel – vehet részt kötetlen beszélgetésen. A szerzőkkel további interaktív programok is lesznek, és legújabb műveiket is bemutatják: Kemény István Lovag Dulcinea, Kemény Zsófi Nyelni, Závada Pál Pernye és fű, Závada Péter pedig Éngép című friss kötetével érkezik Marosvásárhelyre.
Visky András is bemutatja Illegalisták című új regényét, de André Ferenc, Bán Mór, Markó Béla, Szabó Róbert Csaba, Selyem Zsuzsa is jelen lesz új kötetével.
A vásár kínálatát számos társművészeti program, olvasójáték gazdagítja. A színházi produkciók között Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában látható a Love Letters/Szerelmes levelek.
A rendezvényen író-olvasó találkozóval ünneplik a 45 éves erdélyi Szivárvány gyermeklapot László Noémi költő, főszerkesztő részvételével. Megemlékeznek továbbá Misztótfalusi Kis Miklós születésének 375. évfordulójáról, és a fordítók hagyományos kerekasztalát is megtartják.
A 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programja a https://konyvvasar.ro honlapon és a rendezvény közösségi oldalain böngészhető.
(A borítókép illusztráció)











