Pannonhírnök

Ma ünnepli születésnapját Szolnoki Péter énekes

56 éves lett Szolnoki Péter énekes, zeneszerző, szinkronszínész, a Bon-Bon együttes frontembere.
Szolnoki Péter

Holnaptól nem érdekel, Köszönöm, hogy vagy nekem, Sexepilem, Valami Amerika – 56 éves lett Szolnoki Péter énekes, zeneszerző, a Bon-Bon együttes frontembere.

Debrecenben született 1970. május 22-én. Fuvolistaként kezdett zenével foglalkozni, majd érettségi után a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Fúvós-szimfonikus Zenekarának tagja lett. 1990-től több zenekarban is fuvolázott, 1993-ban a Ki mit tud? elődöntőjében már jazz kategóriában indult.

Török Tamással 1995-ben alakította meg a Bon-Bon formációt, nevükhöz 15 album kötődik. Szolnoki Péter önálló lemezt is kiadott, és olyan sztárokkal dolgozott együtt mint Charlie, Cserháti Zsuzsa, Havasi Balázs, Zséda, Szulák Andrea, Omega, Irigy Hónaljmirigy, Demjén Ferenc, Dés László.

Auth Csillával elkészítette a Féltelek című Color-dal duett-változatát, mely rendkívül sikeres lett, csakúgy, mint a Valami Amerika című film főcímdala.

Szolnoki Péter gyakran dolgozik szinkronszínészként is, sok figurának kölcsönözte már a hangját.


Borítókép: Szolnoki Péter (Forrás: Facebook/ Szolnoki Péter Hivatalos Oldala)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek