Szeptember 3-án hivatalosan is megnyitotta évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A hagyományokhoz híven most is a Szinva teraszon adott kellemes hangulatú Aperitif koncerttel indított az együttes, de előtte még évadnyitó társulati ülésén bemutatta a 2026/2027-os szezon terveit.
Szászné Pónuzs Krisztina, a társulat ügyvezetője kiemelte, hogy már tavaly is rekordszámú bérletet értékesítettek, ami erre az évadra is igaz, és hangversenyeiken egyre több a fiatal néző.
Az idei évadban mások mellett olyan nagyszerű művészek lépnek színpadra a zenekar bérletprogramjában, mint Anton Shaburov, Káli Gábor, Kovács János, Mika Eichenholz, Hontvári Gábor és Alessandro Palumbo karmesterek, a szólisták sorában pedig Francesco De Angelis, Oxana Shevchenko, Anton Sorokow, Pusker Júlia és a Magyar Állami Operaház szólistái.
A közelmúlt is tele volt koncertekkel
Olaszországi turnén, majd augusztus végén már a Kisvárdai Várban, a szlovákiai Homonnai Várkastélyban és Edelényben a L’Huillier-Coburg kastélyban koncertezett a Miskolci Szimfonikus Zenekar, továbbá szerepeltek a Szinva Örökség Napok programjában is.
Filmzene-koncertre készülnek
Teljes erőbedobással a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra készülnek. A Zene: John Williams című koncert a nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 10-én és 13-án, két alkalommal is hallható lesz a Művészetek Házában.
Szeptember 19-én az Ars Sacra Fesztiválon muzsikálnak, majd szeptember 26-án a Musical és Miskolc Symphonic Gálán hallhatja őket a közönség a ZENITA (Zenével az Ifjú Tehetségekért) Alapítvánnyal közösen. A musical irodalom legszebb dallamai szólalnak meg olyan kiváló művészek tolmácsolásában, mint Tunyogi Bernadett, Vágó Zsuzsi, Handa Eszter, Jancsó Dóra, Pető Zsófia, Borbély Richárd, Cselepák Balázs, Csiszár István és Kamarás Máté. Bemutatkoznak a Zenita Alapítvány tehetséges tanítványai is: Juhász Dóra Zsófia, Magyar Gréta és Csintalan Kitti. Az est karmestere Medveczky Szabolcs, házigazdája Fandl Ferenc színművész lesz.
Októberben kezdődnek a bérletes koncertek
A Maestro bérlet 8 különleges estével, a Capriccio nevet viselő sorozat 4 koncerttel várja a komolyzene rajongóit széles repertoárral: nagy klasszikusoktól az ősbemutatóig, ünnepelt és feltörekvő művészekkel a műsorán. Szintén októberben indul a Gál Károly Zenei Esték sorozat a Zenepalotában, és a gyerekek számára is kínálnak zenés programokat.
Borítókép: A Miskolci Szimfonikus Zenekar Aperitif koncertje a Szinva terszon 2026. szeptember 3-án (Fotó: PannonHírnök)











