A miskolci Helynekem klubban adott közös koncertjük előtt beszélgettünk zenéről, karácsonyról, ajándékozásról.
Vona Ildikó: Milyen emlékeitek fűződnek Miskolchoz?
Király Linda: Sok pozitív élményem volt, számtalanszor léptem fel Miskolcon, és mindig nagyon örülök, ha visszahívnak ide. Remélem, egyszer majd a várost is meg tudom nézni, mert amikor jövünk, általában a helyszínen vagyunk és nincs időnk sétálni az utcákon. Nem voltam még sajnos a felújított Diósgyőri várban sem, de jó lenne egyszer eljutni oda.
Király Viktor: Nekem is kedves emlékeim vannak Miskolccal kapcsolatban. Amit Linda mondott, csak megerősíteni tudom: amikor fellépünk a helyszínhez érkezünk. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy én töltöttem itt több napot. A Miskolci Szimfonikusokkal léptem fel, és akkor picit körbenéztünk (Lillafüred stb.), az klasszul sikerült.
V.I.: Vasárnap gyújtjuk az adventi gyertyát. Nektek mit jelent a karácsony?
Linda: A családot, meg azt, hogy picit együtt legyünk. Nagyon ritkán tud összejönni az egész család, mivel Ben öcsénk New Yorkban él, én meg sokat vagyok kint.
Viktor: Nekem is a családot jelenti a karácsony. Együtt lenni a párommal. Szerintem
„mindenkinek a legfontosabb ilyenkor, hogy azokkal lehessen, akiket a legjobban szeret.
Nálunk nincs sok pihenés így, karácsony tájékán. December 24-25-e ünnep, de előtte, utána próbák, koncertfelkészülések, koncertek.
V.I.: Amerikában nőttetek fel. Gyerekként, ott a családi karácsonyok milyenek voltak?
Linda: Anyukánk mindig főzött valamilyen magyaros ételt. A töltött káposzta elmaradhatatlan volt, aztán apu nekiesett a lecsónak, mert neki az a kedvence. Nálunk az volt a lényeg, hogy együtt legyünk, persze mindig készült valami, ami Magyarországra emlékeztetett.
Viktor: Töltött káposzta!
V.I.: Otthon is angolul beszéltetek, de mikortól tanultatok intenzíven magyarul?
Linda: Kint születtünk, kint nőttünk fel. Sokáig hallottuk a magyar szavakat a szüleinktől, de nem mertünk megszólalni. Írni-olvasni 16-17 éves korunkban kezdtünk el, csak később tanultuk meg igazán a nyelvet.
Viktor: Ha teljesen őszinte akarok lenni, még mikor ideköltöztünk Magyarországra, akkor sem tanultunk rendesen magyarul. Sőt, kijártuk a 4 éves angol nyelvű gimnáziumot. Én Gór Nagy Mária színitanodájában kezdtem el igazán magyarul tanulni, 19 évesen.
Linda: Nálam is hasonlóan történt. Amikor az Operaház fantomjában megkaptam Christine szerepét, pont 19 voltam én is, és akkor kezdtem járni logopédushoz, meg igazán foglalkozni a nyelvvel.
V.I.: Mondják a külföldiek: a magyar egy nehéz nyelv. Küszködtetek vele?
Linda: Nehéz nyelv, az biztos.
Viktor: A kiejtés még mindig nehézséget okoz.
Linda: Inkább a hangsúlyozással van bajunk, nem?
Viktor: Meg a ragozással!(nevetnek mindketten) Én úgy érzem, hogy nagyjából megtanultunk magyarul; mindent értünk, teljes mértékben ki tudjuk fejezni magunkat.
Linda: Az a kis irónia, ami bennünk van, amikor angolul beszélünk, az nem jön át.
Viktor: De ez nem a nyelvtudásunk miatt van. Azért van, mert a magyar humor más, mint az amerikai, meg az angol. Szerintem az egyetlen dolog, amiben nem tudjuk nagyon kifejezni magunkat – ami egyébként hátrány itt, Magyarországon –, hogy nem tudunk magyarul szöveget írni.
Linda: Igen, angolul tudunk dalszöveget írni, magyarul nem. De próbálkoztunk.
Viktor: Hú, borzasztóan! (nevet)
V.I.: Amikor Magyarországra jöttetek családdal együtt, mennyire ment könnyen a beilleszkedés? Teljesen más közegbe érkeztetek…
Linda: Nekem talán egy picit sokkolóbb volt, mert én rögtön a Bartók Konziba (Zeneművészeti Szakközépiskola – a Szerk.) kerültem. Akkor még nem írtam, nem olvastam magyarul.
„Úgy járni egy suliba, hogy a nyelvet nem tudom igazán – és a töritől kezdve minden tantárgyat magyarul tanulni –, nagyon nehéz.
Egy félévig bírtam, aztán átkerültem az angol suliba. Félnapot voltam ott, félnapot pedig a Konziban, a zenét így tudtam folytatni.
Viktor: Az ikertestvéremmel, Bennel mindig is társasági lények voltunk, szerettük a haverokat. Könnyen nyitottunk más kultúrák, más emberek felé. Hál’ Istennek az angol iskolában rögtön összejött egy elég nagy baráti társaság, az összes barátnőm magyar volt… így tanultam meg magyarul, és persze smsezés közben.
V.I.: Ha jól tudom, Ben visszaköltözött Amerikába. Miért?
Viktor: Igen, öt-hat éve. Ő nem zenével foglalkozik, üzletember. Egy fejvadász hívta New Yorkba, és a munka miatt ment vissza.
V.I.: Hogyan telik az adventi készülődés?
Linda: Dolgozunk. (nevet) Persze mi is szeretünk díszítgetni. A párommal a lakásban a karácsonyfa díszítése mindig megvolt, de ez nálunk olyan időszak, hogy rengeteg a koncert.
V.I.: Feldíszítitek a lakást is ilyenkor?
Viktor: Igen, mindent megteszünk, csak az az igazság, hogy a zenészeknek az adventi időszak munka, az a leghúzósabb. Ilyenkor szerte az országban nagyon sok fellépésünk van.
V.I.: Karácsonyra milyen fátok lesz?
Linda: Élő. Ragaszkodunk az élő fenyőhöz. Minden évben sajnáljuk is kidobni. Amíg él a drága, addig maradhat.
Viktor: Én tavaly decemberben nem akartam élőt venni – mert kár a kivágott fákért! –, a párom viszont imádja a fenyőillatot. A mi fánk majdnem egy évig fent volt. Ha jól emlékszem, november ötödikén vittem le. Egy ideje már kiraktuk a teraszra, de ennyi ideig bírta, végig zöld volt. Elhatároztam azonban: idén erősebb leszek és műfánk lesz.
V.I.: Hol jön össze a család ünnepelni?
Viktor: A családi házban, a szüleinknél. Sajnos Benék most nem tudnak csatlakozni, nemrég jártak itthon. A tesóm felesége is kint él, és ilyenkor az ő szüleihez is menniük kell.
V.I.: Ki fogja készíteni a karácsonyi menüt?
Linda: Anyukánk. Általában ő szokta, de amikor nincs fellépésem, én is segítek neki. Mostanában, az utóbbi pár évben nagyon ráfeküdt a főzésre és fantasztikusan finom dolgokat készít. Kacsától kezdve mindenfélét, a levesei is szenzációsan jók.
Viktor: Igen, így van!
V.I.: Milyen ajándékot adtok egymásnak?
Linda: Nem szoktunk drágákat. Inkább arra koncentrálunk, hogy kinek mire lenne szüksége. Praktikus legyen, és szabunk egy pénzbeli határt.
Viktor: Emlékszem, volt időszak, amikor drága ajándékokat vettünk egymásnak, de csak veszekedéshez vezetett. Ezért az utóbbi években megszabtuk az árat, és akkor mindenki abból az összegből vesz, amit akar. Mi úgy vásárolunk, hogy tudjuk: a másiknak erre van szüksége.
V.I.: Még egy picit beszéljünk a jövőbeli tervekről! Hol lehet veletek találkozni?
Linda: Én most készülök új lemezzel, magyar nyelvű és angol nyelvű lemezzel is.
V.I.: A színház végleg abbamaradt?
Linda: Nagyon szerettem, és nem kizárt, hogy valamikor majd visszatérek a színházhoz.
V.I.: Viktor, neked?
Viktor: Színház? Nem. Nagyon tisztelem Lindát, hogy képes volt ilyenben részt venni. Én valamiért nem érzem. Nem az én világom, és szerintem ez nem szerepfüggő. Linda nyitottabb, de úgy gondolom, egy énekes a saját dolgait szereti csinálni, és nem bebújni egy karakterbe.
V.I.: Közös koncertetek lesz?
Viktor: Igen, pár perc múlva itt… (nevet)
Linda: Viktornak lesz egy nagykoncertje, azon lehet, hogy fellépek, ha itthon vagyok.
Viktor: Felkérlek rá. Csak mondd el előre, mennyi a gázsid…
Linda: Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy!
Viktor: Megpróbálok komolyan válaszolni a kérdésedre: most lesz pár közös koncertünk. Például Budapesten az Arénában, ahol a Családok éve alkalmából fellépünk mint család.
V.I.: Köszönöm a beszélgetést, és nagyon boldog karácsonyt kívánok az egész családnak!
(Fotók: MTI, Egyed Péter, DOART photography, Life.hu, Király Linda Facebook oldala)
