A művésszel a Miskolci Nemzeti Színházban, a Primadonnák című gálaest szünetében beszélgettünk.
Vona Ildikó: A kilencvenes évek elején, Miskolctapolcán játszottál a Kabaré című musicalben, akkor találkoztunk először. Emlékszel még arra az előadásra?
Dániel Gábor: 1992-93 volt az az időszak, amikor Kander-Ebb musicalje, a Kabaré ment az egész országban, és Stuber Andrea írt egy összehasonlító elemzést a különböző feldolgozásokról. Ez adta az ötletet Tasnádi Márton rendezőnek, aki minden előadásból a legjobb alakításokat nyújtó művészeket összegyűjtötte, készített velük egy új produkciót, amit Tapolcán is bemutattunk, ebben volt szerencsém a Konferansziét eljátszani. Életem első óriási dicséretét akkor kaptam egy “musical-fan” ismerősömtől, aki azt mondta: jobb voltam, mint a legendás filmben Joel Grey.
– Azóta már operett- és operaszerepekben is láttalak Miskolcon…
– A Kabaré után Cimarosa: A titkos házasság című operájában játszottam, aztán az Operettszínház kortárs operaelőadásával vendégszerepeltünk a Bartók Plusz Operafesztiválon, majd a Miskolci Nemzeti Színház egyik produkciójában, A víg özvegy Danilójaként láthatott a miskolci közönség. A Lehár-darab kapcsán kaptam a felkérést egy gálakoncert összeállítására… besűrűsödött a miskolci munka.
– Mostanában rendezőként is dolgozol. Honnan jött a rendezés ötlete?
– Hmm…én inkább színpadra állítok, álmodok darabokat. Külföldön ezt műfajtól függetlenül SHOW-nak nevezik. Németországban kezdődött a “rendezés”: egy gyönyörű 1200 férőhelyes koncertteremben volt fellépésünk- ahol néhány nappal korábban Placido Domingo koncertezett-, azonban egy logisztikai hiba következtében a zenekari kották jó része nem érkezett meg. Mindenki tanácstalan volt. Hozzám került a probléma, én azt mondtam: nézzük meg, mit lehet a rendelkezésre álló kottákból kihozni, és körülbelül félóra alatt összeállítottam egy másfél órás koncertet a meglévő zenekari anyagokból. Innen datálom a rendezést. Később számtalan SHOW-t rendeztem, többek között a híres Kálmán-operettet, a Csárdáskirálynőt, mely mai napig a kedvencem.
– Melyik a nehezebb? Benne lenni vagy rendezni?
– Mindkettő mástól érdekes és mástól nehéz. Mintha összehasonlítanád az almát a körtével: szereted; mindkettő gyümölcs, de másért szereted az egyiket és a másikat. Rendezőként az egészet látod, és célod azt színpadra álmodni, szereplőként meg ugyanúgy brillírozni akarsz, mint a partnereid.
– Sokat segít a rendezésben, hogy színészként nagy tapasztalatod van?
– Úgy érzem: igen, bár folyamatosan vágyom új élményekre, ismeretekre, tapasztalatokra. Számomra a minőség a prioritás. Csak oda megyek játszani – mint énekes/színész-, ahol ezt megtalálom, mert akkor tudok jól „működni”, amikor ez megvan. Ha dolgozunk valamin, azt tegyük 120 %-on!
– Operett-musical szakon végeztél a főiskolán, de utána játszottál nagy Puccini-hősöket is (Pinkertont, Cavaradossit). Az operaszerepek hogyan találtak meg?
– Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm, ő szerződtetett az Operettszínházba, majd mikor átvette az Operaház igazgatását számított rám az ottani előadásokban is. Wagner: A bolygó hollandi című operájának Kormányosaként debütáltam. Hamar megtaláltak Erkel operáinak tenor szerepei, de nem maradt ki a János vitéz sem. Mindig igyekeztem a hangomat karbantartani, továbbfejleszteni, jelenleg a belcanto technikám tökéletesítésén dolgozunk. A kiváló tenorista, Rosenberg Berle az énekmesterem.
– Külföldön sokfelé vendégszerepeltél, még Japánba is eljutottál…
– A víg özvegyet játszottam Japánban, Ausztráliában és Európa szinte valamennyi államában. Németországban alkalmam volt Lehár Ferenc: Cárevics című művében a címszereplőt megformálni, amely nagyon sikeres és kedves szerepem azóta is. Kellemes és szép emlékek számomra az oroszországi fellépések: fantasztikus az orosz közönség, mert nem rest kimutatni a szeretetét; innen tudom, hogy ott is sokan ismernek és kedvelnek. Az operettirodalomból szinte az összes tenor szerepet énekeltem már, a musicalhősök közül pedig kiemelném a West Side Story Tonyját, a Jézus Krisztus Szupersztárból Jézust, a Kabaréból a Konferansziét.
– Amikor készültem erre az interjúra, beütöttem a nevedet az internetes keresőbe, ami kiadta: „Dániel Gábor főispán Erdély”. Róla tudsz?
– Báró Vargyasi Dániel Gábor. Hogyne… távoli rokonunk.
– Szintén az interneten találtam az infót, hogy jártál az Orvostudományi Egyetemre. Tényleg?
– Az érettségi után két egyetemen tanultam egyszerre: a SOTE-n, az Általános Orvostudományi Karon, s vele párhuzamosan végeztem a Színművészetit is. 22 éves koromtól folyamatosan színpadon voltam, napi rendszerességgel, a végén már nem tudtam mindennek megfelelni, és amikor dönteni kellett, akkor a Színházat választottam. Szerintem a sorsom óvodás koromban dőlt el, amikor egy ünnepségen kiskakasként megfenyegettem a török császárt, hogy adja vissza a gyémánt félkrajcáromat…
– Miskolcon most a Primadonnák című színházi gálában szerepelsz, de az est rendezője is vagy. Erről mesélj egy picit!
– Az volt a feladatom: rendezzek egy gálaelőadást, ami “más”, mint ami szokott lenni. Szabad kezet kaptam, így magam szerkeszthettem a zenei anyagot. Nekem napi 24 órában kattog az agyam, állandóan megy a mozi. Látom, hogy mit szeretnék. Volt az elején egy kis bizalmatlanság néhány színészkolléga részéről, de a produktum mindenkit meggyőzött. Tudom, nehéz elfogadni, ha valaki közülünk jön és elkezd rendezni. Egy remek csapat segített engem az alkotásban: Cser Ádám zenei vezető, Kozma Attila koreográfus, Radnai Erika rendezőasszisztens, valamint a színház kórusa, zenekara, műszaki munkatársai és a nagyszerű Miskolci Balett.
– A Primadonnák cím honnan ered?
– Az eredeti cím: „Primadonnák, avagy jóból is megárt a sokk” lett volna, de ez túl hosszú, így maradt a Primadonnák, ami ránézésre is beszédes. Az ember rögtön sejti, hogy mire számíthat.
– Szereplőként miben láthat a közönség mostanában?
– Miskolcon a Primadonnák gálaesten, az adventi időszakban Bécsben koncertezem, majd január elsején a szülővárosomban, Székesfehérváron van újévi hangversenyem az Alba Regia Szimfonikusokkal, de kialakult már a következő év programja is: kb. 90 előadásom lesz itthon és külföldön 2016-ban.
(Nyitókép: Vona Ildikó fotója)
