A művésszel a Miskolci Nemzeti Színházban, a Primadonnák című gálaest szünetében beszélgettünk.
Vona Ildikó: A kilencvenes évek elején, Miskolctapolcán játszottál a Kabaré című musicalben, akkor találkoztunk először. Emlékszel még arra az előadásra?
Dániel Gábor: 1992-93 volt az az időszak, amikor Kander-Ebb musicalje, a Kabaré ment az egész országban, és Stuber Andrea írt egy összehasonlító elemzést a különböző feldolgozásokról. Ez adta az ötletet Tasnádi Márton rendezőnek, aki minden előadásból a legjobb alakításokat nyújtó művészeket összegyűjtötte, készített velük egy új produkciót, amit Tapolcán is bemutattunk, ebben volt szerencsém a Konferansziét eljátszani. Életem első óriási dicséretét akkor kaptam egy “musical-fan” ismerősömtől, aki azt mondta: jobb voltam, mint a legendás filmben Joel Grey.
Azóta már operett- és operaszerepekben is láttalak Miskolcon…
A Kabaré után Cimarosa: A titkos házasság című operájában játszottam, aztán az Operettszínház kortárs operaelőadásával vendégszerepeltünk a Bartók Plusz Operafesztiválon, majd a Miskolci Nemzeti Színház egyik produkciójában, A víg özvegy Danilójaként láthatott a miskolci közönség. A Lehár-darab kapcsán kaptam a felkérést egy gálakoncert összeállítására… besűrűsödött a miskolci munka.
Mostanában rendezőként is dolgozol. Honnan jött a rendezés ötlete?
Hmm…én inkább színpadra állítok, álmodok darabokat. Külföldön ezt műfajtól függetlenül SHOW-nak nevezik. Németországban kezdődött a “rendezés”: egy gyönyörű 1200 férőhelyes koncertteremben volt fellépésünk- ahol néhány nappal korábban Placido Domingo koncertezett-, azonban egy logisztikai hiba következtében a zenekari kották jó része nem érkezett meg.
Mindenki tanácstalan volt. Hozzám került a probléma, én azt mondtam: nézzük meg, mit lehet a rendelkezésre álló kottákból kihozni, és körülbelül félóra alatt összeállítottam egy másfél órás koncertet a meglévő zenekari anyagokból.
Innen datálom a rendezést. Később számtalan SHOW-t rendeztem, többek között a híres Kálmán-operettet, a Csárdáskirálynőt, mely mai napig a kedvencem.
Melyik a nehezebb? Benne lenni vagy rendezni?
Mindkettő mástól érdekes és mástól nehéz. Mintha összehasonlítanád az almát a körtével: szereted; mindkettő gyümölcs, de másért szereted az egyiket és a másikat. Rendezőként az egészet látod, és célod azt színpadra álmodni, szereplőként meg ugyanúgy brillírozni akarsz, mint a partnereid.
Sokat segít a rendezésben, hogy színészként nagy tapasztalatod van?
Úgy érzem: igen, bár folyamatosan vágyom új élményekre, ismeretekre, tapasztalatokra. Számomra a minőség a prioritás. Csak oda megyek játszani – mint énekes/színész-, ahol ezt megtalálom, mert akkor tudok jól „működni”, amikor ez megvan. Ha dolgozunk valamin, azt tegyük 120 %-on!
Operett-musical szakon végeztél a főiskolán, de utána játszottál nagy Puccini-hősöket is (Pinkertont, Cavaradossit). Az operaszerepek hogyan találtak meg?
Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm, ő szerződtetett az Operettszínházba, majd mikor átvette az Operaház igazgatását számított rám az ottani előadásokban is. Wagner: A bolygó hollandi című operájának Kormányosaként debütáltam. Hamar megtaláltak Erkel operáinak tenor szerepei, de nem maradt ki a János vitéz sem. Mindig igyekeztem a hangomat karbantartani, továbbfejleszteni, jelenleg a belcanto technikám tökéletesítésén dolgozunk. A kiváló tenorista, Rosenberg Berle az énekmesterem.
Külföldön sokfelé vendégszerepeltél, még Japánba is eljutottál…
A víg özvegyet játszottam Japánban, Ausztráliában és Európa szinte valamennyi államában. Németországban alkalmam volt Lehár Ferenc: Cárevics című művében a címszereplőt megformálni, amely nagyon sikeres és kedves szerepem azóta is. Kellemes és szép emlékek számomra az oroszországi fellépések: fantasztikus az orosz közönség, mert nem rest kimutatni a szeretetét; innen tudom, hogy ott is sokan ismernek és kedvelnek. Az operettirodalomból szinte az összes tenor szerepet énekeltem már, a musicalhősök közül pedig kiemelném a West Side Story Tonyját, a Jézus Krisztus Szupersztárból Jézust, a Kabaréból a Konferansziét.
Amikor készültem erre az interjúra, beütöttem a nevedet az internetes keresőbe, ami kiadta: „Dániel Gábor főispán Erdély”. Róla tudsz?
Báró Vargyasi Dániel Gábor. Hogyne… távoli rokonunk.
Szintén az interneten találtam az infót, hogy jártál az Orvostudományi Egyetemre. Tényleg?
Az érettségi után két egyetemen tanultam egyszerre: a SOTE-n, az Általános Orvostudományi Karon, s vele párhuzamosan végeztem a Színművészetit is. 22 éves koromtól folyamatosan színpadon voltam, napi rendszerességgel, a végén már nem tudtam mindennek megfelelni, és amikor dönteni kellett, akkor a Színházat választottam. Szerintem a sorsom óvodás koromban dőlt el, amikor egy ünnepségen kiskakasként megfenyegettem a török császárt, hogy adja vissza a gyémánt félkrajcáromat…
Miskolcon most a Primadonnák című színházi gálában szerepelsz, de az est rendezője is vagy. Erről mesélj egy picit!
Az volt a feladatom: rendezzek egy gálaelőadást, ami “más”, mint ami szokott lenni. Szabad kezet kaptam, így magam szerkeszthettem a zenei anyagot. Nekem napi 24 órában kattog az agyam, állandóan megy a mozi. Látom, hogy mit szeretnék. Volt az elején egy kis bizalmatlanság néhány színészkolléga részéről, de a produktum mindenkit meggyőzött. Tudom, nehéz elfogadni, ha valaki közülünk jön és elkezd rendezni. Egy remek csapat segített engem az alkotásban: Cser Ádám zenei vezető, Kozma Attila koreográfus, Radnai Erika rendezőasszisztens, valamint a színház kórusa, zenekara, műszaki munkatársai és a nagyszerű Miskolci Balett.
A Primadonnák cím honnan ered?
Az eredeti cím: „Primadonnák, avagy jóból is megárt a sokk” lett volna, de ez túl hosszú, így maradt a Primadonnák, ami ránézésre is beszédes. Az ember rögtön sejti, hogy mire számíthat.
Szereplőként miben láthat a közönség mostanában?
Miskolcon a Primadonnák gálaesten, az adventi időszakban Bécsben koncertezem, majd január elsején a szülővárosomban, Székesfehérváron van újévi hangversenyem az Alba Regia Szimfonikusokkal, de kialakult már a következő év programja is: kb. 90 előadásom lesz itthon és külföldön 2016-ban.
Borítókép: Herczenik Anna és Dániel Gábor előadás közben (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)
