Kalandtábor és úszásoktatás – nyári táborok indulnak Miskolcon
Kalandtáborral és úszásoktatással várják a diákokat június 19. és augusztus 11. között a nyári táborokban
Kalandtáborral és úszásoktatással várják a diákokat június 19. és augusztus 11. között a nyári táborokban
Új gyárcsarnok épült Szolnokon az ASM Security Kft. számára.
Erősödik a Kia az európai autópiacon: amit a villamosított hajtású modelleknak tulajdonít.
A kiszámíthatatlan tavasz nem kedvez az almatermelésnek. Főképp a frisspiaci (étkezési) alma mennyisége csökkent jelentősen
Soha nem volt még annyi felszámolás az ágazatban, mint 2022-ben, történelmi rekordot döntött az építőipari cégek száma tavaly
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház február 11-én ismét megnyitja kapuit, a tervezett tavaszi újranyitásnál hamarabb
A budapesti újlakás-forgalom tavaly harmadával esett vissza – derült ki az OTP Jelzálog Budapesti újlakás értéktérképéből. Az 5900-as összesített forgalom 30 százalékos éves csökkenést jelent
1,8 milliárd forintos projek keretében fejlesztett ki egészségvédő tejtermékeket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári kampusza, valamint egy tejipari cég, a Fino Food Kft.
Pénteken 59 milliárd forintot utalt ki a Magyar Államkincstár több jogcímen a gazdálkodóknak – jelentette be az Agrárminisztérium államtitkára.
Már szombat reggel 8 órára megteltek a parkolóhelyek a kirándulók autóival Dobogókőn, ezért célszerű az útnak indulóknak a tömegközlekedést választani.
Fakidőlésekre számítanak a szakemberek a Bükkben, így Miskolc irányából a rendőrök nem engednek fel járműveket.
Kékestetőn, a Mátra legmagasabb pontjain nemcsak számottevő eső, hanem 10-20 centiméternyi friss, magas víztartalmú, tapadó hó is hullott.