
Újra kapható lesz négy ízben a Bambi üdítő
Az ikonikus üdítőital felélesztése egy 1,5 milliárd forintos projekt volt. A cégnél öt év megtérülési idővel számolnak.

Az ikonikus üdítőital felélesztése egy 1,5 milliárd forintos projekt volt. A cégnél öt év megtérülési idővel számolnak.

A szolgáltatások ára 3,5 százalékkal emelkedett, de ezen belül a háztartási szolgáltatások, javítás, takarítás, mosatás díjazása 8,5 százalékkal nőtt.

A tájékoztatás szerint a kapacitásbővítő beruházásokat a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. saját forrásból valósítja meg.

A kormányzat átfogó programmal támogatja többek között az elektromos robogók elterjedését és a városi buszközlekedés zöldítését.

A NAV-nál már jó ideje szinte minden elektronikusan is intézhető, ehhez a magánszemélyeknek mindössze ügyfélkapus regisztrációra van szükségük.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint: ha a rezsihozzájárulás kötelező juttatás lenne, akkor a „home officenak” vége.

A tárca szerint az oltóanyag az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) laboratóriumaiban sikeresen átesett a megfelelő minőségellenőrzésen.

A balatoni utószezon szeptember 13-áig tart; sűrűbb menetrenddel, nagyobb kapacitással és magasabb szolgáltatási színvonalat biztosítva közlekednek a vonatok.

Egy „valóban szuverén Magyarország” nem létezhet jól működő agrárium nélkül, az pedig alkalmas állategészségügy, jól felkészült állatorvosi kar nélkül.

A digitális munkarend tavasszal mint óvintézkedés bevált, de az, hogy egy teljes tanévet digitális munkarendben vigyen át az ország, nem elképzelhető.

Szlávik János kérdésre elmondta, a szennyvízből vett minták alapján úgy tűnik, hogy egyes városokban tovább emelkedik a fertőzöttek száma a következő 4-10 napban.

„Háromszor jártam meg a poklot testileg és lelkileg is, de erős tudtam maradni a mérkőzés végéig” – mondta a világranglistán 66. Fucsovics.