
A környezetbarát elektromos autózás jelenti a jövőt
A 2014-ben alakult NIO jelentős cég a prémium elektromos járművek piacán

A 2014-ben alakult NIO jelentős cég a prémium elektromos járművek piacán

Határáron túl a vajdasági mellett lesz Székely, Felvidéki és Muravidéki Vágta

Felidézik a végvári katonák életét és a tatai vár visszafoglalását

Ferenc József császár 1909-ben e napon adott címeres kiváltságlevelet Miskolcnak

A Fra Diavolót hetven év után vitte újra színre Szinetár Miklós rendező

Szeptember 30-án debütál a Broadwayn a McNeal című új darab főszerepében

Színpadon a Leonce és Léna, valamint az Ivanov a Miskolci Nemzeti Színházban

Washingtonban több tízezer résztvevővel rendezték meg a hagyományos gyerekrendezvényt

Miskolcon bemutatták Kabai Lóránt költő utolsó verseskötetét. A kortárs magyar irodalom meghatározó alakja volt, aki 2022-ben hunyt el.

Három első díjat hoztak el Leccéből a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói

Gazdag folklór és gasztronómiai programkínálat, szentmise és locsolkodás vár minden korosztályt

Befejeződött a Dal 2024 könnyűzenei vetélkedő – a nyertes albumot készíthet