Időkapszulát találtak Sepsiszentgyörgyön
Több száz éves leletre bukkantak Erdélyben, Sepsiszentgyörgy egyetlen középkori műemlék-épületének felújítása közben.
Több száz éves leletre bukkantak Erdélyben, Sepsiszentgyörgy egyetlen középkori műemlék-épületének felújítása közben.
Lélegeztetőgépre gyűjtöttek szombat este az I love retro fesztivál szereplői. Az eseményt online lehetett követni
László Boldizsár Puccini híres Nessun Dorma áriáját gondolta újra, és játékos formában ösztönöz vele az otthonmaradásra.
Eindhoven helyett – Debrecenből, a városi televízió stúdiójából örvendeztette meg rajongóit a Tankcsapda együttes egy „zártkapus” online koncerttel
Bő tíz éve nincs NOX. Lehetne folytatni? A búcsúkoncerttel még a mai napig adós a zenekar a közönségnek.
Játékra invitálja a fiatalokat a Magyar Állami Operaház. Mindennap énekelni hívják az iskolai vesztegzár idején otthon tartózkodó diákokat.
Díjnyertes produkciót láthatnak a nézők március 17-én, kedden 19 órától a miskolci színház előadásában. 2019-ben Görög László a Színházi Kritikusok Céhétől
Veszélyhelyzet elrendeléséről döntött a kormány 2020. március 11-én. A Miskolci Nemzeti Színház közleményben tájékoztatta nézőit az előadások elmaradásáról
Rózsa és Ibolya történetét varázsolta színpadra a Miskolci Balett. Arany János meséjéből látványos balett készült Fűzi Attila koreográfiájával, Kozma Attila rendezésében.
Valószínűleg anyja ejtette ki a fészekből azt a kismókust, aki egy hete került a Mályi Madármentő Állomásra
Körülbelül negyven ember utazott a balesetet szenvedett járaton. Az összetört kisteherautóból két embert a tűzoltóknak kellett szabadítani.
Húsz évig az volt a bevett gyakorlat, hogy a színészek építették a díszletet. Eleve úgy van kitalálva minden elem, hogy szeletekre bontva beférjen az Ikarus buszba, ha játszani indulunk vidékre