Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Balla Eszter kapta idén a Kaszás Attila-díjat

Három színésznő közül került ki most a nyertes.

Balla Eszter, a 6SZÍN társulat jelöltje kapta idén a Kaszás Attila-díjat, amelyet pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban vett át.

A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek számára az egyik legfontosabb elismerés, a jelöltek ugyanis három szinten – a saját társulatukban, a szakmán belül és a közönség előtt – is megméretik magukat. A díjra idén három színésznő, Balla Eszter mellett Ecsedi Erzsébet és Tóth Ildikó kapott jelölést.

A díj minden évben egy kisplasztika, amely Paulikovics Iván szobrászművész alkotása. Az elismerés anyagi megbecsüléssel is jár. A 2008-ban alapított díj a KIM, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Raiffeisen Bank összefogásával valósul meg.

A Kaszás Attila-díj korábbi díjazottjai

Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András, Harsányi Attila és Csankó Zoltán vehette át.

Balla Eszter a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után játszott a Nemzeti Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Új Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, állandó tagja volt a budapesti Madách Színháznak és a Déryné Vándorszíntársulatnak. Számos filmszerepben is látható volt, többek közt a Moszkva tér című alkotásban és a Kontrollban. Jelenleg a Centrál Színház társulatának tagja.

(Az MTI értesülései szerint)

Nyitókép: Balla Eszter, a 6SZÍN társulat színésze (k), miután átvette a Kaszás Attila-díjat a Szegedi Nemzeti Színházban 2024. augusztus 30-án. Mellette a díj másik két jelöltje, Ecsedi Erzsébet (j) és Tóth Ildikó (Fotó: MTI/Lehoczky Péter)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek