Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Bánk bán hazai, határon túli és nemzetközi színpadon

A tervek szerint három évig játszanák az új produkciót és ez alatt csaknem száz előadást láthatna a közönség.

A 2020-ban bemutatásra kerülő darab rendezője Vidnyánszky Attila.

A 2020-ban induló, hazai és nemzetközi turnét is magába foglaló előadás-sorozat erdélyi díszbemutatója 2020. augusztus 9-én lesz a csíksomlyói Nyeregben, ahová mintegy 100 ezer embert várnak a szervezők. Az opera anyaországi bemutatójára jövő év augusztus 20-án kerül sor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A külföldi turné első állomása az opera hazájába repíti a magyar nemzeti operát: októberben az olaszországi Genova ad otthont az előadásnak.

„Számomra, számunkra a nemzeti összetartozást nem lehet szebben kifejezni, mint a művészettel, anyaországi és határon túli művészek közös alkotásával.” – mondta el dr. Vadász Dániel producer.

A tervek szerint három évig játszanák az új produkciót és ez alatt csaknem száz előadást láthatna a közönség. Az első két előadást a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarával, Vegyeskarával és Balettkarával közösen hívják életre, a későbbiekben pedig, ahogy a Coopera előadásai kapcsán lenni szokott, helyi színházak karai csatlakoznának be az énekesek mellé.

Magyarországon többek között a debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban és a Győri Nemzeti Színházban is színpadra állítják az előadást. A produkcióba a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyánszky Attila és a Liszt-díjas Molnár Levente mellett olyan kiemelt művészeket sikerült bevonni, mint a szintén Liszt-díjas Kesselyák Gergely karmester, valamint Kováts Kolos és Kálmándi Mihály Kossuth-díjas operaénekesek.

A teljes cikket ITT olvashatja.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek