Pannonhírnök

Hiteles hírek. Maradandó értékek.

Berlinale – Jeremy Irons lesz a zsűri elnöke idén

A színész számára a világhírnevet az Utolsó látogatás című sorozat és A francia hadnagy szeretője című film hozta meg számára 1981-ben.
Berlinale Palast

Jeremy Irons lesz a 70. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál, a Berlinale zsűrijének elnöke – írják csütörtöki közleményükben a szervezők.

„Nagyon örülök és megtisztelve érzem magam, hogy én vállalhatom a 2020-as Berlinale zsűrielnökének tisztjét – egy olyan fesztiválét, melyet már hosszú évek óta csodálok és mindig örömmel látogattam. Berlinbe jönni a fesztiválra különleges élvezet számomra: nemcsak arra nyújt lehetőséget, hogy visszatérjek ebbe a nagyszerű városba, hanem hogy megnézhessem ezeket a válogatott filmeket és megtárgyaljam őket kollégáimmal” – fejtette ki a színész.

Jeremy Irons a nemzetközi filmes és színházi világ egyik legjelentősebb művésze. Számos mozis és televíziós produkcióban bizonyított, munkái során sok nemzetközi rendezővel dolgozott együtt, köztük David Lynchcsel, Ridley Scottal, Volker Schlöndorffal, Bernardo Bertoluccival és sok más alkotóval.

Először 2011-ben érkezett vendégként a Berlinaléra, a Krízispont című film főszereplőjeként.

A színész számára a világhírnevet az Utolsó látogatás című sorozat és A francia hadnagy szeretője című film hozta meg számára 1981-ben.

Filmes karrierje előtt színházi színészként volt ismert, többek között a londoni West Enden. A Royal Shakespeare Company tagjaként filmes sikerei után is hű maradt a színpadhoz.

MTI


A nyitókép illusztráció

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek
Vígszínház A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk 10 éves jubileumát ünnepli a Vígszínház

Tíz éve, 2016. november 5-én mutatták be a Vígszínházban A Pál utcai fiúkat. Molnár Ferenc világhírű ifjúsági regénye Grecsó Krisztián átiratában, Dés László zenéjével és Geszti Péter dalszövegeivel, Marton László rendezésében, Horváth Csaba koreográfiájával és Khell Csörsz díszletével a magyar színháztörténet egyik legnagyobb közönségsikerévé vált.

Tovább olvasom »