
Kosárlabda:Szombathelyi győzelem a Brindisi ellen
A Szombathely hazai pályán tíz ponttal győzött az olasz Brindisi ellen kedden a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában.

A Szombathely hazai pályán tíz ponttal győzött az olasz Brindisi ellen kedden a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában.

A magyar csapat szerzett vezetést, majd a hazai együttes fordított, de sokáig nem tudott meglépni: az első negyed döntetlennel, a második egygólos Jug-vezetéssel zárult. A harmadik szakaszt azonban a horvát csapat két góllal megnyerte.

A Bayern Münchennél már ő a legeredményesebb játékos a BL-ben, 46 gólja van, a kedden megelőzött Thomas Müller 43 találatnál jár.

A fővárosi együttes kedden már Tiranában edzett, szerdán este és csütörtökön reggel pedig már a mérkőzés helyszínén gyakorolnak majd Jakub Gluszak tanítványai.
Nagy kérdés, hogy a Real Madrid a Galatasaray ellen megszerzi-e első győzelmét a BL csoportkörében?

A csoportkör következő fordulójában megismétlődik a júniusi BL-döntő párosítása, a Vardar ugyanis szombaton a Telekom Veszprém vendége lesz.

A Juventus két forduló után négy ponttal – jobb gólkülönbségének köszönhetően – vezeti a D csoportot.

A Szeged és a Veszprém is hazai pályán kezdi a szezont, előbbi szombaton a Barcelonát, utóbbi vasárnap az ukrán Motor Zaporizzsja együttesét fogadja.

A sorsolást csütörtökön 18 órától rendezik Monacóban.

A német élvonalbeli klub kedd délelőtt közösségi oldalán jelentette be, hogy orvosi vizsgálatra megérkezett az együtteshez a 31 éves magyar válogatott támadó.

A címvédő győriek az EHF Kupa-győztes Siófok KC elleni mérkőzéssel kezdik a bajnokságot jövő vasárnap.

A Ferencváros az El-selejtezőjének negyedik, utolsó körében az izraeli Makkabi Tel-Avivval vagy a litván FK Suduvával találkozik.