
Méltó ünnepség Galántán, a magyar kultúra napján
Bárdos Gyula arra kérte a jelenlévőket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minél több gyermek tanuljon magyar iskolában.

Bárdos Gyula arra kérte a jelenlévőket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minél több gyermek tanuljon magyar iskolában.

A dél-koreai Élősködők színészgárdája kapta a mozis fődíjat a hollywoodi színészcéh (SAG) díjátadó ceremóniáján Los Angelesben.

Csabai László 1969-ben született Nyíregyházán, első elbeszéléskötetet A hiéna reggelije címmel 2006-ban jelent meg.

Milák Kristóf és Hosszú Katinka személyében a férfiaknál és a nőknél is úszót választott a 2019-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége.

A 35 éves versenyző idei teljesítményét a Top 50 magyar autóversenyző elnevezésű, csütörtök esti budapesti gálán ismerték el hivatalosan, a díjat azonban Michelisz személyesen nem tudta átvenni, mert már Malajziában tartózkodik, ahol a hétvégén kerül sor a WTCR idényzáró futamaira.

A szakmai zsűri döntése szerint a Természet és táj kategória első helyezettje Daróczi Csaba A szikes tavak madarai sorozata, második Tóth Péter Út a túlvilágra, a harmadik Orbán Péter A fotós pillanata című képe lett.

Anna királynő alakítója, Olivia Colman pedig megkapta a legjobb női alakításért járó elismerést.

A díjazottakat a január 3-án Los Angelesben megrendezett fogadáson ünneplik meg.

A főkonzulátusi rendezvényen magyarországi útjukat izgatottan tervező diákok is részt vettek.

A Dévát a Titanic Filmfesztiválon mutatták be októberben, alternatív forgalmazásban november végétől már látható lesz, decembertől a mozik is vetítik.

A jövő héten kezdődő fesztiválon bemutatják Tóth Barnabás Akik maradtak alkotását, amelyet Magyarország Oscar-díjra jelölt a nemzetközi filmek kategóriájában.

A listán öt amerikai sportoló szerepel, például Christian Coleman, a 100 és Noah Lyles, a 200 méter vb-győztese.