
Labdarúgás – BL-selejtező – Ferencváros-Dinamo Zagreb
A Fradi az Európa-liga selejtezőjében folytatja szereplését.

A Fradi az Európa-liga selejtezőjében folytatja szereplését.

Tokmac Nguen azt emelte ki, hogy jó csapat ellen játszanak, idegenben is megvoltak a gólszerzési lehetőségeik, itthon szeretnének támadóbb szellemben futballozni.

Az már a párharc első mérkőzése előtt biztossá vált, hogy a kedd esti visszavágón telt ház lesz a Groupama Arénában.

Az M4 Sport szombaton a Kaposvár-Mezőkövesd és a Diósgyőr-Újpest összecsapást is műsorára tűzi, vasárnap pedig Puskás Akadémia-Fehérvár mérkőzést közvetíti.

A középpályás három évvel ezelőtt, a franciaországi Európa-bajnokságot követően a Ferencvárostól igazolt az olasz élvonalba.

Nem tudom, most ki számít favoritnak, a futballban minden megtörténhet. Azért dolgozunk, hogy minél tovább juthassunk.

A visszavágót jövő kedden 20 órától rendezik a Groupama Arénában.

A magyar bajnok a következő körben a horvát Dinamo Zagrebbel találkozik, amely kedden a georgiai Saburtalón lépett túl.

A továbbjutóra biztosan két további kör vár az európai porondon, amelyből ha egyet megnyer, akkor az El-ben, ha mindkettőt, akkor a BL-ben lesz főtáblás.

A BL-selejtező második fordulójában a Ferencváros szerdán 20 órától fogadja a Valletta FC-t a Groupama Arénában, a visszavágót jövő kedden rendezik Máltán.

A játékosként 75-szörös ukrán válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította.

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a visszavágót július 30-án, kedden rendezik Ta’Qaliban.