
Szerhij Rebrov lett a Ferencváros vezetőedzője
Az edzőváltásra vonatkozó döntés az idei kupakudarc után született meg. A 75-szörös válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította.

Az edzőváltásra vonatkozó döntés az idei kupakudarc után született meg. A 75-szörös válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította.

Az OTP Bank Liga 21. fordulójában a Diósgyőri VTK az FTC ellen játszott Debrecenben. A mérkőzés 2-1 arányban a piros-fehérek győzelmével zárult, ami azt jelenti, hogy a Diósgyőrnek 3,5 év után sikerült legyőznie a Ferencvárost.

Az OTP Bank Liga 11. fordulóját megelőzően Bódog Tamás szakmai igazgató sajtótájékoztatóra várta az újságírókat.

Nagyon jó kezdeményezések vannak a városban, hogy a futballt még népszerűbbé tegyék, bár most is az. Magyarországon ez az egyik olyan hely, ahol a legtöbben vannak. Talán a Ferencváros mérkőzésen sem voltak annyian, mint itt nálunk a 2. fordulóban. Látszik, hogy az emberek szeretik a focit. A város partner ebben, és remélem, ez még sokáig így lesz.