
Folytatást kap a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés film
Az NFI anyagi támogatásával elkészülhet a Demjén-film második része.

Az NFI anyagi támogatásával elkészülhet a Demjén-film második része.

Az SZFE 2nd unit szakának első rendezői most fejezték be tanulmányaikat.

A pesti alsó rakpart egy szakasza is zárva lesz.

Már folynak a tárgyalások a második rész elkészítéséről

Az Ének az esőben feledhetetlen történet a show businessről, Hollywood csillogásáról, sztárokról, sikerről és bukásról, a hangosfilm forgatás beindításának nehézségeiről.

Tavaly a koronavírus-járvány hatására mélyrepülésbe kezdtek a filmes vállalkozások és a rendezvényekkel foglalkozó cégek, előbbiek árbevétele csaknem 40 százalékkal, utóbbiaké pedig 56 százalékkal esett vissza

A létszámcsökkentésre 2021 első felében kerül sor az értékpapír-felügyeletnek benyújtott jelentésben foglaltak alapján.

Az Avatar több részes folytatásának munkálatai folytatódnak: a stáb párhuzamosan négy filmen dolgozik!

A filmügyi kormánybiztos kitért arra is: a jövőben tematikus pályázatokat terveznek kiírni az alkotók számára.

Szombaton 10 és 18 óra között filmforgatás miatt lezárják a Szabadság hidat a Pest felé tartó forgalom elől, vasárnap pedig a budai alsó rakpartot mindkét

A Paramount stúdióban készül a Rocketman című, Elton Johnról szóló életrajzi film, amelynek főszerepét a Kingsmanből ismerős Taron Egerton alakítja. A film Elton életét a