
Felélénkülhet a lakáspiac?
A koronavírus mérsékelte, de nem döntötte be a lakáspiaci aktivitást, amely a járvány előtt tetőzött mind az árak, mind az adásvételek száma alapján.

A koronavírus mérsékelte, de nem döntötte be a lakáspiaci aktivitást, amely a járvány előtt tetőzött mind az árak, mind az adásvételek száma alapján.

A lakáspiachoz hasonlóan a jelzáloghitel és otthonteremtési támogatások területén is továbbra is erős mutatókat vár a Duna House a második negyedévben.

Havi összevetésben 1,4 százalékkal emelkedtek az árak, gyorsult az ütem a márciusban mért 1,1 százalékhoz képest.

Az MNB áprilisi kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint az ipari-logisztikai szegmens az elmúlt év nyertesének tekinthető, ugyanis a létesítmények értéke kismértékben ugyan, de emelkedni tudott.

A beszámoló szerint a társaság működési költsége tavaly 7,8 milliárd forintot tett ki az előző évi 6,7 milliárd forinttal szemben.

Az idei volt a legerősebb első negyedév az elmúlt 20 évben.

Sikeresnek értékelik a kötvénykibocsátást, hiszen a meghirdetett mennyiséghez képest számottevően több ajánlat érkezett.

A keleti országrészben a paneleknél 17,9 millió forintos, a nyugati országrészben pedig 17,27 millió forintos átlagárral lehet számolni.

A felújítandó lakások mindenhol jóval olcsóbbak, mint az újszerűek az ingatlan.com adatai szerint.

Az ingatlanközvetítő hálózat márciusi felmérése azt mutatja, hogy január-márciusban 278 társasházi projektben 7806 új lakás épült, miközben tavaly ugyanekkor 315 projektben 8995.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett dokumentumok szerint az igazgatóság 1 milliárd 388 millió 449 ezer forint osztalék kifizetését javasolja az idén, ebből a törzsrészvényekre 1,328 milliárd forint, a dolgozói részvényekre 60 millió 449 ezer forint jut.

Az erős januári évkezdés után újabb fokozatba kapcsoltak az eladók és a vevők az ingatlanpiacon, februárban továbbra is kimagaslóan erős kereslet mellett az elmúlt 10 év legtöbb adásvételét, 14 569 tranzakciót, bonyolították le.