
Szabó Győző színművész: „Nem egy egyszerű helyzet”
Titkokba avat be Szabó Győző, aki a Thália Színház fekete komédiája, a Tengeren bemutatója kapcsán nyilatkozott.

Titkokba avat be Szabó Győző, aki a Thália Színház fekete komédiája, a Tengeren bemutatója kapcsán nyilatkozott.

Füst Milán zseniális vígjátékát, a Máli nénit a Miskolci Nemzeti Színház egykori direktora, Csiszár Imre állította színpadra. A Kossuth-díjas rendezővel a bemutató után beszélgettünk a miskolci Kamaraszínházban.

Romantikus lelkületű, mediterrán karmester vezényli a Miskolci Szimfonikus Zenekart december 15-én. Guillermo Garcia Calvo rengeteg tapasztalatot szerzett a 2000-es években Magyarországon, és úgy véli, a magyarok egyedülálló zsenialitással bírnak.

Imi, mondj egy verset! című előadásával vendégszerepelt a miskolci TTH Színpadon a Jászai Mari-díjas színművész, akivel a fellépés után beszélgettünk kedvenc verseiről, film- és színházi szerepeiről.

Premier előtti vetítésen láthatta a miskolci közönség az Árva című filmet a CineFest filmfesztiválon, ahol az Oscar-díjas rendező közönségtalálkozót is tartott. A Művészetek Házában beszélgettünk.

Sose halunk meg, Szamba, A miniszter félrelép, Ámbár tanár úr, Megy a gőzös – és még sorolhatnánk tovább Koltai Róbert nagysikerű filmjeit. A népszerű színész-rendezővel a Művészetek Házában beszélgettünk, ahol átvette a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját.

A Szolnoki Szigligeti és a Veres 1 Színház művészével, a Barátok közt televíziós sorozat egykori szereplőjével a Tisza-tavi Fesztiválon beszélgettünk szerepekről, emlékekről, jövőbeli tervekről.

A népszerű színész-énekessel a Tisza-tavi Fesztivál egyik állomásán beszélgettünk, a Kiskörei Hallépcsőnél található Lépcső Bisztró előtti színpadon adott nagysikerű koncertet.
Hogyan vezetett az útja a vendéglátástól a színpadig? Elmesélte!

A Tisza-tavi Fesztivál egyik állomásán beszélgettünk a Jászai Mari- EMeRTon- és Artisjus-díjas színésznővel, aki a Kiskörei Hallépcsőnél található Lépcső Bisztró előtti színpadon adott nagysikerű koncertet Egyházi Gézával közösen. Interjúnk a fellépés után készült.

Törőcsik Mari nagy példaképem, az ő pályája motivált engem, hogy igenis lehet kis faluból nagyot ugrani

Legújabb filmje, a Jóreménység-sziget kapcsán mesélt a Tisza-tavi emlékeiről.

Interjúnk a miskolci Herman Ottó Múzeumban készült.