Telt ház előtt nyitott ki a milánói Scala
Placido Domingo operaénekes nagy ünnepnek nevezte a Scala megnyitását.
Placido Domingo operaénekes nagy ünnepnek nevezte a Scala megnyitását.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b3) köszöntőt mond Vladimir Palko volt szlovák belügyminiszter és országgyűlési képviselő (b2) Jönnek az oroszlánok – Miért tart Európa és Amerika egy
Szappanos Tibor (középen b) Spalanzani, Jónás Réka Piroska (k) Olympia és Nyári Zoltán (középen jobbra) Hoffmann szerepében Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operájának próbáján.
Kiss Réka, a Lány szerepében (k) a Vadak című, Lázár Dániel Együtt, vagy egyedül című zeneműve nyomán készült táncjáték próbáján a Szegedi Nemzeti Színházban.
A Junior Prima Díj zsűrijének tagjai minden évben a magyar zeneművészet szaktekintélyei közül kerülnek ki.
A Magyar Speciális Független Filmszemle az egyetlen olyan filmes program, ahol a fogyatékossággal élőkről készített filmek szállnak versenybe.
Bartók Béla, Lázár Dániel és Molnár Viktor zeneműveire koreografált három egyfelvonásos táncjátékot mutat be a Szegedi Kortárs Balett.
A bajai Rábl Színpad előadása nyerte el a hetedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját.
Száz éve született Cziffra György zongoraművész – Gálahangverseny a Müpában. Ennek alkalmából Eötvös Péter által komponált zongoraversenyét adta elő Balázs János zongoraművész.
A mindenszentek napi liturgiában a hívők a szentmise végén, a 10. századból származtatható lucernárium elnevezésű szertartáson minden halottra emlékeznek.
A Benyovszky, a szabadság szerelmese című musical bemutatója a Pesti Magyar Színházban. Lux Ádám Nilow kormányzó és Fésűs Nelly Szonja, a kormányzó felesége szerepében.
Árverésre bocsátják Shakespeare első fóliójának egy „rendkívül ritka” töredékét, amely a IV. Henrik első részét tartalmazza – adta hírül a The Guardian című brit napilap.