
Serie A – Kikapott a Milan
A több mint egy órán át emberhátrányban futballozó AC Milan hátránya a mostani vereséggel három pontra nőtt a második Napoli mögött.

A több mint egy órán át emberhátrányban futballozó AC Milan hátránya a mostani vereséggel három pontra nőtt a második Napoli mögött.

Ronaldo a 970 góljából klubcsapataiban 827-et szerzett, a portugál válogatottban pedig 143 alkalommal volt eddig eredményes.

A Debrecentől elszenvedett ötgólos vereség után szombaton a DVTK menesztette a márciusban kinevezett vezetőedzőjét.

Hétvégén eldőlhet, hogy melyik csapat lesz a Fizz Liga végső nyertese. A bajnoki címről dönthet az ETO FC és a Ferencváros vasárnapi összecsapása.

Eddig a magyarok hatszor nyertek, tízszer vereséget szenvedtek, hatszor pedig döntetlennel zárult a görögök elleni mérkőzés.

Bizakodva várja a Fradi a Braga-Ferencváros összecsapást, amit jövő szerdán – magyar idő szerint – 16.30-kor rendezik Portugáliában.

A kiesés szélén álló DVTK labdarúgócsapata Nebojsa Vignjevic új vezetőedzőtől várja a segítséget. Az előző edzőt és szakmai stábját leváltották.

Mohamed Salah a Brighton elleni 3-0-ás győzelem után nevezte Szoboszlait a világ egyik legjobbjának, aki jobbhátvédként megszerezte tizedik gólját az idényben.

Csütörtökön sorsolja ki az UEFA a 2026/2027-es Nemzetek Ligája csoportbeosztását. A magyar labdarúgó válogatott is érintett, a sorsolást az M4 Sport élőben közvetíti.

Az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának vasárnapi játéknapján a Leeds United és Manchester United mérkőzött meg egymással.

Kiélezett küzdelemben győzelemmel zárta a 2025-ös évet Miskolcon a Fradi labdarúgócsapata, 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.

Dohában adták át a labdarúgóvilág legjobb teljesítményeiért járó elismeréseket, köztük az év játékosa címet és a legszebb gólnak járó Puskás-díjat.