
Szúnyogírtás miatt riasztották a Grippeneket
Az atomerőmű munkatársai értesítették a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központját, mivel az atomerőmű körzetében lévő tiltott légtérben kisrepülőgépeket észleltek.

Az atomerőmű munkatársai értesítették a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központját, mivel az atomerőmű körzetében lévő tiltott légtérben kisrepülőgépeket észleltek.

A légiszalon előtt az IBA Group elemzőcég azzal számolt, hogy az emelkedő kerozinárak miatt az idén a tavalyinál kevesebb gépet rendelhetnek a légitársaságok és lízingcégek.

Az első járatát május 4-én indította a dallasi székhelyű társaság. A Boeing 767-300-asai október 28-ig, a nyári menetrend végéig járnak a két város között.

A több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztató, és évente mintegy 30 millió utast fogadó philadelphiai nemzetközi repülőtérről még nem indult eddig közvetlen járat Magyarországra.

Johan Lundgren – „A gyengék jó környezetben is csak gyengébbek lesznek, növekedni csak az erősek tudnak. Képzeljék el mi lesz itt egy krízisben. De mi akkor is itt leszünk, hogy profitáljunk a kínálkozó lehetőségekből”

A járat hetente kétszer közlekedik majd a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a santanderi Seve Ballesteros Repülőtér között.

Nyolc héten belül megkötik a megállapodást a a moszkvai Vnukovo repülőtér 25 százalékos tulajdonrészének a megszerzéséről Katarban.

Júliustól naponta 4 Aeroflot járatpár közlekedik Budapest és Moszkva Seremetyevo között.