
Csonka András: „Talán egyszer összejön”
Remek hangulatban született az interjú a miskolci előadás előtt. Csonka András egy vígjáték szereplőjeként érkezett vendégjátékra, Miskolcra.

Remek hangulatban született az interjú a miskolci előadás előtt. Csonka András egy vígjáték szereplőjeként érkezett vendégjátékra, Miskolcra.

Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Az interjú végén az énekes tényleg elárulta a titkát.

A Madách Színház egy évtizede sokat tesz azért, hogy a musical műfaja megújuljon, e cél érdekében hirdették meg pályázataikat, amelyeken jelentős művek születtek.

A fővárosi Madách Színház videósorozatot indít hétfőn a Facebook-oldalán, valamint a honlapján.

A darab, amelynek különlegessége, hogy a szereplők maguk alkotják a zenekart is.

A 2016-ban elhunyt színésznő március 28-án ünnepelte volna kilencvenedik születésnapját.

A népszerű színésszel a Bartók Plusz Operfesztiválon találkoztunk és beszélgettünk.

A mai produkció azért különleges, mert itt egyedül vagyok a mesélő, a katona, az ördög – sőt még a királylány is a végén –, úgyhogy minden szereplő én vagyok.

A főnök meggondolta magát és három hónap után kirúgott bennünket…

Anyukám miskolci születésű és a nyarak jórészét itt töltöttem a nagyszüleimmel – avat be.