
Spanyol korlátozás a közösségi média és energiaitalok terén
Spanyolország bekeményít a közösségi média és energiaitalok terén, hogy megvédje a 16 éven aluli fiatalokat az ártalmas reklámoktól, valamint az egészségre káros italok fogyasztásától.

Spanyolország bekeményít a közösségi média és energiaitalok terén, hogy megvédje a 16 éven aluli fiatalokat az ártalmas reklámoktól, valamint az egészségre káros italok fogyasztásától.

Az első két részt több mint egymillióan látták.


November végéig várják a pályázatokat.

Új irányba tartanak a hazai médiafelhasználók szokásai.

A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen színes programok várnak mindenkit

A Magyar Királyi Posta 1923-ban indította el az első kísérleti adásokat

A Vogue történetének legidősebb címlapsztárja lett a 106 éves Apo Whang-Od Fülöp-szigeteki tetoválóművész.

Február 19-től vasárnap esténként a Duna tévén kortárs magyar filmek láthatók a Nemzeti Filmintézet és az MTVA együttműködésében.

A közösségi média veszélyeiről is szó lesz az idei biztonságos internet napon, kedden.

A szemüveget viselőknek interneten is elérhető speciális maszkot javasolt, valamint párásodást gátló üvegfelület-kezelőt.

Vasárnap délután adta hírül saját portálján a minap.hu, hogy egyik újságírójuk koronavírus-tesztje pozitív lett.