
Újabb győzelem: a Színikritikusok szerint Miskolc a legjobb
A 2025-ös Színikritikusok Díján A legjobb kőszínházi előadás A kétfejű fenevad lett, Szőcs Artur pedig megkapta érte A legjobb rendezés díját.

A 2025-ös Színikritikusok Díján A legjobb kőszínházi előadás A kétfejű fenevad lett, Szőcs Artur pedig megkapta érte A legjobb rendezés díját.

A legjobb előadás a Miskolci Nemzeti Színház A kétfejű fenevad, a legjobb kamaraprodukció a Bástya Színház Minden jót, Leo Grande című darabja lett.

Indul az új évad Miskolcon – már nem sokat kell várni az első premierre

Két díjat sikerült nyernie a miskolci teátrumnak az Országos Színházi Találkozón.

14 új produkciót láthat a közönség a következő szezonban.

Megtudtuk, hogyan vezetett az útja a villanyszereléstől a színészetig.

Totális színház – Marat/Sade bemutató Rusznyák Gábor rendezésében

Egy haláli végjáték a Kamaraszínházban.

Idén nyáron is megtelik vidámsággal a debreceni Nagyerdő.

A Miskolci Nemzeti Színház művésznőjével beszélgettünk.

A nézők segítségét kérik legújabb előadásuk megvalósításához.

Interjú a rocker operaénekessel.