
REKAMIÉ fesztivál Szegeden
A bemutatók után a nézők közönségtalálkozón vehetnek részt az alkotókkal és a színészekkel.

A bemutatók után a nézők közönségtalálkozón vehetnek részt az alkotókkal és a színészekkel.

8 budapesti, egy vidéki és fővárosi koprodukció, valamint 3 vidéki és 2 határon túli előadás szerepel a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjában.

A Csehov-játszásban sokáig a Sztanyiszlavszkij által elindított hagyomány volt az uralkodó.

Miskolci Nemzeti Színház, hetedik alkalommal került megrendezésre a Határtalan Napok elnevezésű fesztivál, és idén Szatmárnémeti volt a díszvendég.

Az ikertestvéremmel, Bennel mindig is társasági lények voltunk, szerettük a haverokat. Könnyen nyitottunk más kultúrák, más emberek felé.

Interjúnk a festményeiből összeállított tárlat megnyitója után készült, a miskolci Zenepalotában.

Az 1880-ban alapított The Stage brit színházi hetilapé az egyetlen színház elismerés Nagy-Britanniában, amellyel a debütáló teljesítményeket jutalmazzák, szerte a szigetországban.

Az idén hetedik alkalommal megvalósuló színházak éjszakája mintegy 200 programot kínál Budapesten. Az idei rendezvény középpontjában a dráma- és színházpedagógia áll.

4 milliárd forintból újul meg a Szolnoki Szigligeti Színház épülete, az engedélyezési és kiviteli tervek elkészültek.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Made in Gypsistan fesztivál. Ismét várta a csereháti községekben élő hátrányos helyzetű fiatalokat az Utcaszínházi Alkotóközösség nyári alkotótábora.

Életének 81. évében elhunyt Szokolay Ottó Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész.

Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Szász János rendezésében láthatók majd klasszikus remekművek és ritkaságok.