
Indonézia művészete és ízei Miskolcon
A közönség Indonézia művészetével ismerkedhetett Miskolcon.

A közönség Indonézia művészetével ismerkedhetett Miskolcon.

A meghirdetett programhoz képest változás történt: Molnár Júlia színművésznő balesete miatt elmarad a nagyváradi Szigligeti Színház produkciója.

A Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk azután, hogy a vezetésével helyi diákok megvalósították a közösségi szavalás rekordkísérletét.

Igazában szórakozásból írja az ember a műveit, már az önmagában jutalom, hogy ezt lehet csinálni. 1978 óta tanítok folyamatosan. Némi rutinra az ember szert tesz, ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek problémák, mert az újabb nemzedékeknek nemcsak a műveltsége, a mentalitása is egész más.

Múlt vasárnap egész napos szabadtéri programokkal indította évadát a Miskolci Nemzeti Színház, szeptember 17-én pedig következik a Színházak Éjszakája nevű rendezvény.

Június 3-án megtartotta szokásos évadzáró társulati ülését a miskolci teátrum, ezzel hivatalosan befejezték a 2015-2016-os évadot. Köszöntőjében Béres Attila igazgató röviden összegezte az eltelt időszakot: összesen 518 előadást játszottak, több mint 135 ezer néző látta a produkciókat és 11.100 bérletet sikerült eladni.

Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját tartja a miskolci teátrum Szabó Máté rendezésében.

Nem vagyok nagy csajozó, de amíg nem jött a gyerek, meg nem kezdtem mélyebb kapcsolatot, azért én is benne voltam mindenben. Meg ez olyan könyv lesz, hogy nem tudni: igaz vagy nem. Azt majd mindenki döntse el magában!

A Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk, ahol a Mindent a kertbe! című Albee-darabban alakítja – meghívott vendégként – Mrs. Tooth szerepét.

Február 3. és 6. között lesz a SZEM (Színművészeti Egyetemek Miskolcon) fesztivál.

Bemutatja a Zorba, a görög című musicalt a miskolci teátrum.

Megtartotta hagyományos újévi koncertjét a Miskolci Szimfonikus Zenekar.