900 televíziós filmterv: megemelik a pályázatok keretösszegeit
Mintegy 900 filmtervvel jelentkeztek az alkotók a televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatására kiírt pályázatokra, ezért az Intézet megemelte a támogatások keretösszegeit.
Mintegy 900 filmtervvel jelentkeztek az alkotók a televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatására kiírt pályázatokra, ezért az Intézet megemelte a támogatások keretösszegeit.
Több mint 800 millió forint értékben hozott támogató döntést a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) irányító hatósága Békés megyei projektekről.
Négy civil szervezet kapott forrást digitalizációra. Van olyan pályázó, aki egymillió forintos támogatáshoz jutott, hogy megvalósíthassa ötletét.
Több mint 120 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) egy, a mézelő méhek pusztulását okozó betegség ellen.
A gazdaság mielőbbi újraindítása, illetve további erősítése elképzelhetetlen a K+F+I tevékenység nélkül, ezért a kormány azon dolgozik, hogy minden támogatást megadjon az érintetteknek.
Mielőbb munkát kell biztosítani mindenkinek, aki a járvány miatt vesztette el az állását – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Lélegeztetőgépre gyűjtöttek szombat este az I love retro fesztivál szereplői. Az eseményt online lehetett követni
Új dalok, zenék, előadók megismerésével, hallgatásával, ajánlásával növekedhet a magyar könnyűzene részesedése a zenefogyasztásból.
Az Euroventures a közép- és kelet-európai régióban működő kockázati tőke alapkezelő, forrásait innovatív és gyorsan növekvő vállalkozásaiba helyezi ki.
Tízmilliárd dollárt ajánl fel klímavédelmi célokra Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere, aki egyebek mellett az Amazon internetes áruház alapítója.
Nőtt a házi segítségnyújtásban részesülők és foglalkoztatottak száma 2010 óta.
A jövőben az utánpótlás erősítésére összpontosítjuk erőinket, hogy az érdi szülők érdi lányainak szurkolhassunk a lelátókról.